Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Külső hatások.

Mikor a kisfiamért megyek az iskolába, már kint kapom őt a barátaival, fociznának egy sarokban, már amennyire engednék a nagyok. Nagyjából mindig én megyek az osztályba a táskájáért, szépen összepakolok, rendben hagyom a kis asztalát. Néha látom a tancin, hogy ejnyebejnyézik magában, hogy ezt már a másodikos gyermeknek tudni kéne, hogy először a kötelesség, azután a játék.
Észrevettem, hogy vannak még más dolgok is, amit egy másodikosnak tudni kéne. Amit például még én sem nagyon tudtam eddig. És most kezdtem el azon gondolkodni, hogy mit is jelenthet az a külső hatás, amiről szoktak beszélni a szülők? Hogy a gyermekekre leselkednek a külső hatások, amikre oda kell figyelni, és résen kell lenni.
Találtam egy papírkát a fiam iskolapadjában, és felismerve az írását a következőt olvastam: „nekem nem lehet egy boldog karácsonyom, mert nem vagyok katolikus, mert csak a katolikusok hisznek az angyalokban.”
Szépen betettem a táskájába az írást, de magamban ketyegtem egy kicsit. Szóval ez az a külső hatás? Beindult az ősi gépezet? Ha nem vagy velünk akkor ellenünk? Pár napja emésztem ezt magamban, még nem ért meg a dolog, hogy erről beszélgessünk a fiammal. Azért sem, mert újabb elemek is felütötték a fejüket. Mi már ezt megbeszéltük, hogy Mikulás nincs, csak egy Miklósnak az emléke, az angyalok sem úgy hoznak ajándékot, hogy leszállnak az égből és a fa alát tesznek játék helikoptert vagy bladeblade-t, vagy bakugant, vagy zuzupets, vagy gördeszkát, hanem egy nap különösen hatnak a szülők szívére, hogy a gyermekeknek különösen ajándékozzanak, és azért szokták mondani, hogy ennek vagy annak az angyala küldte neki, merthogy kinek mennyire puhul meg a szíve és több ajándékot küld. Mert szíveket az angyalok szoktak puhítani. A szívek maguktól kemények. Ezt mi már megbeszéltük. Mégis, a fiam írt egy levelet a télapónak, nem a Mikulásnak, nem az angyalnak, hanem télapónak. És megírta neki, hogy mit hozzon neki mikulásra, karácsonyra, és hogy majd neki könnyebb legyen, mármint a télapónak, előre még négy évre megírta, hogy mit hozzon.
Helyben hagytam neki a dolgot, egyrészt azért mert nem láttam értelmét erről vitatkozni, másrészt meg számomra is nagyon tanulságossá vált ez a hinni akarok dolog. Ezen is rágódom egy pár napja, de ha jobban összeszámolom, asszem vagy negyven éve. Hogy hinni akarok. Mert mi van, ha ez a Jézus dolog bennem is egy külső hatás? Mint ahogy nincs Mikulás, nincs angyal, úgy nincs Jézus sem? Lenne ez a Jézus a maxpakja ennek az egész be nem teljesült mikulógiának? A külső hatások szépen meggyúrnak, mint egy tésztát és szép pirosra kisütnek, mire felnövök? És lenne ez a teológia a legnagyobb manipulációs eszköz? Az emberi narkó? Mert talán csak úgy, a csupasz önmagunkkal félünk ebben a szép világban csak úgy egymagunkban eléldegélni? Mert azt azért furcsának tartom, hogy éppen a piramis csúcsán levő Jézus személyisége az, ami ennyire megossza nemcsak a világot, hanem az osztálytársakat is. Mindezt a tancik, tanárok nemcsak szeme láttára, hanem hallgatólagos beleegyezésével is.
Szóval, hülyíteni, kábítózni a gyerekeket, hogy majd ha felnőnek hitfüggők legyenek? Vajon kinek jó ez? Az Istennek? Vagy inkább néhány földi istennek?
Sokszor elgondolkodtam azon, hogy én miként szeretem a családomat? Isten szereti általam őket, vagy én, a húsember szeretem őket? Meg kell valljam őszintén, úgy érzem, a húsember szereti a családomat, és ez a hústömeg szereti az Istent is. Nem hiszem, hogy mindenért Isten a hibás, vagy minden dicsőség az Övé. Én a hús is vagyok valamire jó. Ha nem más, teszek a tűzre, bezárom az ajtót, főzök egy plikk levest.
De hogy csak a katolikusoknak lehet boldog karácsonyuk, erről még tárgyalunk, ígérem. Ezt nem ússzák meg!

De tényleg...

Mind gondolkodtam, vajon hogyan is tud odajutni egy özvegyasszony egy kis gyermekkel, hogy levágják a gázát? Ha történetesen az az özvegyasszony éppen egy szabó műhelyben varrogat, vagy akár a csizmagyárban csizmát varr, vagy mittomén? Az lenne a baj, hogy sokat akar az élettől? Vagy az a baj, hogy boldogtalan? Mint ahogy szokták mondani a két balkezesre, hogy boldogtalan? Hogy nem tud a pénzzel bánni? Vagy netán a sors üldözi? Mi lehet a baj? Hol van a dolog elásva?
Egy adott pillanatban úgy éreztem, hogy az ilyen özvegyasszonyok sorsa a társadalom felelőssége, a hozzá közelebb álló közösségek, emberek dolga, hivatása. De mi van, ha nem így van? Mi van akkor, ha az ember dolga csak Istenre nézni? És kiszippantani az isteni fényből azt a szikrát, amitől az ember is meggyúl és világlik? És mi van, ha csak világlunk mint egy lámpás? És ízesítjük a világot, mint kaját a só, már ha jut abból valakinek? Vagy meg tudják maguknak engedni? Legyél só. Leszünk sók. Oszt kész. Nyaljatok, ha tudtok.
Gondolkodtam azon, vajon ezt az özvegyasszonyt hogyan lehetne megtanítani halászni? Hogy pénzesebb munkahelyet találjon? Vagy legalább nagyobb fizetést kérjen? Mert lehet az is baj, hogy nem tud a sarkára állni és nem tud követelőzni? És mi van, ha sosem tud megtanulni úgy halászni, hogy abból a gázra is jusson? Tegyük fel történetesen egy közepes tehetségű varrónő. Aki tudja magáról, hogy nem képes többre és emiatt nem mer fizetésemelést követelni, hanem azért is hálás, hogy egyáltalán munkát adnak neki és néha hamarabb kiengedik, ha a fiacskája után kell menjen oviba vagy iskolába. Lezárják a gázát, három hónapig nincs gáza, de nem sír, nem esik kétségbe, hanem megy az úr házába, mert a vasárnap az az Úré.
Mi van akkor, ha ezek az özvegyasszonyok soha ebben a büdös életben nem fognak tudni önmaguktól rendesen halászni? Nem fognak soha annyit keresni, hogy a gázra is jusson?
Ezen gondolkodtam ma. Mit lehetne ezekkel az özvegyasszonyokkal kezdeni?
Tudom és meg vagyok arról győződve, hogy hiába tenném ki ezt a kérdést a fészbukkra vagy bárhova, magyarán meg sem basznák. Azt is tudom, hogy egyetlen egy pap sem tudna mondani egy számot, egy kibaszott számot arról, hogy a környéken hány özvegyasszony van? Nem arról nem tud számot adni, hogy hánynak van gáz problémája, hanem arról sem, hány özvegyasszony van? Jó, tegyük fel nem a papok dolga. Kinek a dolga? A polgármesteré? Miért, jobban áll ő az ilyen statisztikákkal? Ő sem tudna adni egy számot. Senki nem tudna adni egy számot. S akkor kérdem én, ha senki nem tud adni egy számot a még létező özvegyasszonyokról, akkor ezek szerint senkinek eszébe sem jutott, hogy valamit kezdeni kéne az özvegyasszonyokkal?
Na ezeken gondolkodtam én ma. Hogy mi legyen az özvegyasszonyokkal?
Beírtam a gugelbe az özvegyasszony szót, hallám mit kapok róla? Ez jött be elsőnek. ( http://mek.niif.hu/02100/02115/html/4-344.html ), érdemes elolvasni bazmeg.
Csak állok és ácsorgok itt és nem tudom mit írjak. Mit lehet kezdeni az özvegyasszonyokkal például? Mi?

Gáz és ima.

Volt egyszer egy özvegyasszony. Annak egy kis fia. Ez az özvegyasszony rendesen járt templomba. Vagy imaházba. Mindegy. Nem mindegy egyeseknek, de nekem mindegy. Szegény volt. Annyira, hogy levágták a gázóráját. Nem volt mivel főzzön, fűtsön. A volt férje köszöni megtalálta önmagát egy külföldi csajjal. Nem tudott semmit a családjáról. Aztán később, mikor kiderült, hogy örökölt betegségben fog meghalni, hazajött sírva és kibékült a családjával, magyarán a másik csaj kipicsázta. Fizikailag pár év után az utcára tette. Nem ez a lényeg. Mindig vannak ilyen lókötők és mindig lesznek ilyen visszafogadó és megbocsájtó özvegyasszonyok. A gyerekért, nem másért. De ez sem a lényeg. A lényeg az, hogy ebben az imatemplomban egyszer egy közösségi gyűlésben egy rokonszenvező ezzel az özvegyasszonnyal, megtörte a hallgatást. És felszólalkozott, hogy ennek s ennek a testvérnőnek van egy baja, éspedig három hónapja nincs gáza. A gyülekezet vezető elpirult kissé, de nem tudtam akkor eldönteni, hogy melyik fajta szégyenében, abban, hogy erről csak most vettek tudomást, vagy abban, hogy nem így gondolták ők, hogy egymáson segítsünk. Ha jól emlékszem, talán egyszer kifizették az elmaradást meg a nyitást, de volt valamilyen utóhangja az egésznek, hogy na jó, de akkor mi lesz, ha holnaptól mindenki jön, hogy nincs gáza?
Apámmal sokan vitatkoztak akkoriban, hogy mire is gondol, amikor szükség szerinti elosztásról beszél? Ma ezt úgy nevezném, hogy keresztény kommunizmus. A javak szükség szerinti elosztása a becsületesség jegyében.
Hahaha. Mondhatnátok. Hogy ilyen nincs. Mondták apámnak is. Muzsiúr, maga bolond. Ártott magának az a sok börtön. Apám csak mosolygott és szívta a marosesti cigit, hogyhogy – kérdezte – hát nem a Jézus a Megfeszítettről prédikáltok? Hát akkor ezek szerint Jézus bolond volt? És akkor minden tanítása hiábavaló?
Nem, muzsiúr, maga nem érti. Hogyan képzeli, hogy a Szent a földi életről beszélt, a hegyen? Hát nem arról van szó, hogy miután meghalunk, majd a mennyben mi leszünk a megváltottak? Mi, akik hitben kitartottunk? Hát maga nem érti, hogy az egész hit kérdése?
A kereszténység - ezt már én mondom – azt mondja, hogy majd a túlvilágon. A túlvilághoz vezető út a templom. A templom az infrastruktúra, azért kell nagy és szép legyen. A templom az egyetlen földi köteléke a túlvilági felhő lifestyle-nak. A templom és annak a karbantartói (papok s miegymás) a legfontosabb azon emberek számára, akiknek ez a fajta másvilág a hitük. Ha ilyen helyre bepottyan egy egy gáztalan özvegyasszony, peche van. Ha szerencsés is, de nagyon alkalmi a szerencséje. Mert a mennybe vezető infrastruktúrának nem a földi életet, erkölcsi alapokra épített szükség szerinti elosztást hivatott koordinálni. Nem, az úgynevezett egyházak csak annyiban érdekeltek, amennyiben a csatlakozó hívek fenntartják, fejlesztik a mennybe vezető utat. A szegénységért, a szegényekért majd imádkoznak az Istenhez. Csodákat csak az Isten képes művelni. Legyen világos, ne sorakozzanak a kifizetetlen gázszámlákkal Jézus szimpatizánsai.
Ha ezt így be tudnák látni a vallások vezetői, hogy igenis, mi elhatárolódunk mindenféle konkrét közösségi, megélhetési problémáktól, mi csak Szent dolgokkal foglalkozunk, azt mondanám, rendben van, nem találok semmi bűnt bennük. De a szart becsületesen összekavarták, az emberek lelkiismeretében taroltak, annyira, hogy életük tiszta egy frász egy állítólagos haragos természetű űrlénytől, akinek a legkevesebb dolga, hogy egy semmi, senki szolgájának a gáz problémájával foglalkozzon. Spirituális képletek mátrixolják az egeket, láthatatlan energiák harcolnak az ember lelkének a megmentéséért, nincs idő itt gázszámlákkal foglalkozni. A harc lelki síkon vívódik, nem a test és a vér szintjén.
Tudom, tudom, rémesen negatív vagyok. Mégis, mint aki ismerem Jézust, merem állítani, hogy a mai kereszténység ebben a formájában időnk egyik legfertőzőbb lelki vírusa, ami ellen nincs gyógyszer. Maga a Lélek temploma van megfertőzve. A kereszténység ma egy alibi minden nemcselekvésre. Az Istennek megadjuk ami az Övé, templomban letudva, a császárnakvaló meg adó formájában letudva. Más mi van? Az özvegyasszony gázszámlája? Hát urambocsá, minden özvegyasszony ki nem fizetett gázszámláját nem tudjuk kifizetni. De imádkozni tudunk érte. Így hát imádkozzunk. Mert ki, ha nem az Isten segíthet rajta?
Különösen most ezekben a napokban lenne égető, hogy a saját környezetünkre figyeljünk, mert lehet, hogy egy nap ez a tehetetlen özvegyasszony fogja sebeinket törölni, szarunkat lemosni rólunk. Mert ha bukni fog, akkorát fog bukni ez a gazdasági világ, hogy időnk sem lesz pofára esni, nemhogy közösségekbe szerveződve, tudatosan valamire készülni. Mint Mad Max-ben fognak kinyuvasztani egy hal vagy pástétomos konzervért. És már látom, hogy a nagy büszkeségünk akkor is fog minket abban gátolni, hogy erőinket összeadjuk. Mert ha ma, a jólét utolsó napjaiban is magyarán ilyen „gecik” vagyunk, nem törődünk egymással, nem nézünk egymásra, mi lesz, ha egy paszuly konzerven kell majd osztozkodnunk?
Azon nincs mit csodálkozni, hogy a nagy vállalatok, a nagy multik nem mutatnak aggodalmat, vígan tombolnak. Ők kiszámolták a rizikókat, olyan pénzekkel játszanak, ahol van belőle bőven. A multi tulajdonosoknak egy monopoly játék az egész. A számok játéka. Élvezkedés. Nem gázszámla téma náluk. Viszont az alkalmazottainak az elbocsátási nap után, hirtelen gázszámla témává fog változni. Nem lesz bejövetel, megszűnik az élet.
Azok fognak élni, akik őrizni és őriztetni tudják majd a kis kertet. Több fegyver lesz, mint kecske vagy tehén. És akkor mi itt lelki és szellemi síkon osszuk az Úr kegyelmét.
Igen, tudom, majd az Úr akkor is meg fogja mondani mit tegyünk. Igen a madárnak is megmondja, hogy mikor hova tegyen fészket és mikor kezdjen el hízni mire beáll a tél. De ő azon perc nekiáll fészket tenni és zabálni. Mi filózunk.
Pedig minden olyan egyszerű lehetne. De hát Muzsiúr, hogyan is képzelhet ilyet? Hát ilyen egyszerűen nincs.

Mint Trump

Mint ez a Trump, úgy vagyok én is a napokban. Olvastam róla, hogy egy rémesen gazdag ember néha. De néha annyira tönkremegy, hogy a szó szoros értelmében semmije sincs. Aztán a kapcsolatai révén nagyon hamar megint milliárdos lesz. Én most éppen abban a fázisban vagyok, mint amikor Trumpnak semmije sem volt. Nem a szó szoros értelmében, mert még vannak dolgaim, de ami a likviditást illeti, Tisztára ilyen legatyásodott Trumpos helyzetben vagyok. Így jár, akinek kellett áram.
Néztem a bukszámat, volt benne huszonhárom lej. Ez tizedikéig ki kéne tartson. Az üzemanyag a kocsiból, a műszer szerint teljesen hiányzik. Azért elmentem a boltba és jött egy zseniális ötletem. Mint Trumpnak is szokott néha jönni. Mert az ember nem adja fel könnyen. Pláne, ha legatyásodik. Kicsavartam az üzemanyag tartály fedelét, ahol a csövek mennek bele (akinek van ilyen régi Passatja az tudja miről beszélek), és ledugtam egy hosszú csavarhúzót, hallám a szint hogy áll? Éppen jött az ablakmosó "főnök úr", hogy milyen jó, hogy lát. Miért, kérdeztem. Azért mondja, mert akkor nem hagyom ma sem étlen. Hát ma mellé lőttél főnök, mert amint látod most döntöm el, hogy motorina vagy kaja lesz az utolsó huszonhárom lejből megvéve. A csavarhúzó azt mutatta, hogy lenne még üzemanyag a tartályban. Ezek szerint kevesebbet fogyaszt, mint hat litert, mert én rendesen számolom a kilométereket minden tankolás után. Pedig néha sokat hagyom üresben reggelenként, amíg bemelegszik szegény motor.
Úgyhogy lett vásárolva. Egy fej káposzta, kicsike, ahogy anyu mondta, egy kis zacskó a világ legolcsóbb kávéja, na erre kíváncsi vagyok, mert a világ legolcsóbb pástétomos konzervével úgy jártunk, hogy finomabb volt mint bármelyik, aztán a jobb napokon is azt vettük, mint a legolcsóbb ásványvizet, aztán bőven belefért még ebbe a büzsébe egy tálca zöldség, a fiamnak két macitészta, meg egy dobozos üditőcske..és ennyi. Mert kenyér még van otthon. Jött a nagy pofára esés a kasszánál, mert kiderült, hogy nem huszonhárom lejem volt a bukszában, hanem huszonnégy! Így bedobtam hamar egy olyan olcsó energia italt is, mert van még egy kis dolgom az este. Mert mind mondják, hogy nem sürgős nem sürgős, én mind mondom, hogy határidőre nem tudok vállalni, aztán elkapja ezeket a mikor lesz már kész hisztéria. Összesen az egész tizenhat lej nyolcvanöt bani volt. Úgyhogy még tele vagyok lóvéval. Az ablakmosó ha éppen nem ment volna el, adtam volna egy egy lejest neki is, hogy érezze magát főnöknek. De elment.
Nekem is vannak kapcsolataim, úgyhogy helyre fogok jönni. Igaz nem a milliárdosok körében, hanem ott fenn valahol, ahol a kincseket nem ládákban, hanem asszondják lelkekben gyűjtik, tárolják. Ott van nekem egy nagyon jó ismerősöm, aki nem szokott cserben hagyni.

Majdnem úgy vagyok mint ez a Trump.
De ez semmi. Álmomban felhívott Hilf Judit, még az elemiben voltunk osztálytársak, aki valójában asszem sosem nem is ismert, mert akkor a felsőbb körökhöz tartózott. De úgy látszik, hogy amikor az ember ilyen felső körökkel hasonlítja össze magát, előjönnek a felső köri szellemek a múltból. Pedig isten látja füstös lelkem, nagyon nagyon rég elfelejtettem én is ezt a lányt. Asszem ez az öregedéssel jár, asszem így szokott jelezni a mittomilyen fizika, hogy tánánáu...

Tisztelt Tanügyi Miniszter Úr.

Tisztelt Tanügyi Miniszter úr.

Ez úton Önhöz fordulok segítségért. Van nekem egy hétéves kisfiam, aki még nehezen érti, hogyan lehetünk mi magyarok egy román lakta országban? Nem is ez a baj amiért zavarom Önt. Az a mi valós és nagy bajunk, hogy a román irodalom, mint tantárgy, román anyanyelű gyermekeknek volt készítve, nem nekünk magyaroknak, akik valahogy ide csöppentünk ebbe a szép országba. A genetikai kódunkban sem szerepel semmi ami a románsághoz kötődik, ezért nekünk magyar anyanyelűeknek teljesen elölről kell kezdeni a román nyelv megtanulását, mint egy akármilyen más idegen nyelvet. Kérném szépen ezt a dolgot átgondolni ott a miniszterben és ne vegye rossz néven kérésemet. Mi őszintén szeretnénk románul is megtanulni, de a jelenlegi tananyag olyan szintű, hogy feltételezi a román anyanyelvűséget.
Mint olyanhoz írok, akit teljesen megértek, mert sok közös vonásunk van. A minap egy ellenzéki tévéadóban gúnyolták önt, hogy a miniszteri irodája előtt leveszi a cipőjét és papuccsal megy be dolgozni. Ugyanaz a tévéadó azzal is csúfolta Önt, hogy bajosan szerezte meg az érettségi diplomáját. Ebben mi ketten nagyon egyezünk, mert az asztalos műhelyembe én is papuccsal megyek be és az érettségi diplomámat is nagyon nehezen szereztem meg. Úgyhogy szégyellje magát az Antena 3 tévéadó, hogy ilyen csirke, semmi dolgokba kötnek bele. Azt bezzeg nem nézik, hogy mi magyarok hiába szeretnénk beintegrálódni, ha már az első osztályban olyan a tananyag, hogy azt nem tudjuk elsajátítani. Bezzeg az állandó meghívottjuk az a véres szájú Vádim bácsi sem tér ki ezekre a problémákra, van neki valami baja a szármiszedzsetuzával, örökké azt hajtogatja, mint egykori földrajz tanárnőnk, aki valamiért a protuberancia szót mind ismételte nekünk.
Írok a magam nevében, mint mintiai asztalos, mert nem fordulhatok a tanárok felé, az iskola igazgatósága felé, vagy az értelmiségi réteg felé. Mert ugye, nem ők találták ki a román irodalom elemi osztályos tankönyveket. Mit tehetnek ők is, mint csendben leadni azt az anyagot, noha ők is meg vannak győződve, hogy semmi haszna nincs? Ők is emberek, féltik az állásaikat, meg aztán ne felejtsük el miniszter úr, hogy mi akik nehezen szereztük meg az érettségi diplomáinkat, mi már tudjuk, hogy milyen agymosó ez az iskolai rendszer, akiknek könnyű volt megszerezni az érettségi diplomát, azok valószínű már agymosottak. Agymosottan meg könnyű elfogadni egy agymosó iskolai rendszer továbbítását. Azt mondják, hogy ki mint nem vet úgy arat, embert tolláról, madarat barátjáról, és csak rosszabb ne legyen.
Nem írhatok a többi szülő nevében sem, akik nem aggódnak azért, hogy a román irodalom tantárgy ebben a kiadásban elfogadhatatlan, mert ők nem aggódnak az igazi tudásért, ők csak túlélni akarják ezt az életet, meg aztán azoknak aki tömbházban laknak könnyebb, mert a lépcsőházi román gyerekektől valahogy a magyar gyermekek is megtanulják a mánélé románságot, én viszont többre értékelem a román nyelvet, minthogy cigány elemekkel keverjem. Szeretném, ha a fiam az irodalmi románt tanulná meg és nem csak a „böj”, meg „pulá” szót ismerné meg.
Tisztelt Miniszter Úr, nem tudom, más magyar zaklatta e hozzám hasonló problémákért? Ha nem, én nagyon szépen megkérném, gondolják át az elemi román irodalom tankönyveit, dolgozzák át úgy, hogy magyar anyanyelvű gyermekek is könnyen elsajátíthassák a román nyelvet, mert noha megvan hozzá az őszinte hajlam, a ritmus nem követhető. Amint a Szentírásban is írva vagyon: „Lehet a lélek kész, de a test erőtelen.”
Tisztelettel Muzsi Attila a mintiai asztalos.

Ferrari

letmecolor.com
Ha van fizetőképes lakosság, akkor van eszme is. Ha a lakosság nem fizetőképes, nincs eszme. Eszme nincs ingyen. Sörnapokat is csak abban a városban szerveznek, ahol összegyűl elég ember a sátrakba. A sör is csak pénzért van. Olyan nincs, hogy van az eszme először és aztán keressük hozzá a híveket. Nincs. Ha van potenciálisan fizetőképes lakosság, akkor eladják az eszmét. Ma minden pénz kérdése. Ezért nincsenek eszmék. Azok az eszmék, amiket pénzért eladnak, olyanok, mint a sörsátrak. Megy a potenciális nép, leissza magát, esetleg üvölt egy sort, szivarcsikkjeit, szemetét, amit a tegnap evett szerte szét hányja, amit nem hányt ki azt kipisili ahol éri. Ez a mai eszme. Nincs olyan, hogy csináljunk valamit együtt a gyermekeinkért. Nincs az, hogy együtt. Sem az, hogy gyermekeinkért. Nincs lehetőség, mondják sokan. Ebben az országban nincs lehetőség. Bezzeg Németországban meg sem érzik a krízist. Sem Angliában. Oda kell menni. És mennek. És ott egy szobában laknak két pakisztánival és egy líbiaival és két indiaival. Fürdő csak négy szobánként van. És reggelire esznek egy jaurtot, délben a kiflit, este meg nem vacsoráznak, mert attól hízik az ember, hogy este vacsorázik. Az, hogy valamelyik ilyen ország valaha befogadja, az éhenkórász erdélyit, az esélye nulla. Mégis, az itthoni eszme felvásárlók nem csinálunk semmit. Sajnálattal lajstromba vesszük, hogy fogyunk és az eszmére nincs pénz. Ha meg eszmére nincs pénz, akkor nem eszmézünk. Majd egy másik generáció. Majd ha jobb idők jönnek.
Az, hogy a Ferrari eladta már a romániai Ferrari kvótáját és ha valaki Ferrarit venne, sajnos fel kell iratkoznia jövőre, az engem az asztalost nem érint. Hiába mondják ezt a szakemberek, hogy valószínű a marketingemben van a baj, azért nem tudok a Ferrarihoz hasonlóan eladni. A fiatalok sem azért hagyják abba a tanulmányaikat és mennek Francia országba bébiszitterkedni, mert el tudják adni magukat, mint a Ferrari, hanem azért, mert mi szülők is elvesztettük azt a reményünket, hogy a gyermekeink itthon tisztességesen meg tudnak élni. Elvesztettük a reményünket, mert az eszméket is csak pénzért osszák. És milyen eszmék vannak a piacon? Nézzük csak, vannak az egyházak és vannak a politikai pártok. Ezek az egyedüli eszmék. Minden ezekből indul és ezekben végződik. És ezek az eszmék nem értünk vannak, hanem önmagukért. És ezek az eszmék addig vannak, amíg fizetjük. Amikor nem fogjuk fizetni, nem lesznek. Pakolnak, mint a sörsátrak és mennek tovább. Nincs olyan, hogy testvéreim üljünk le és lássuk mit tehetünk gyermekeinkért. Nincs ilyen és nem is lesz. Mert ha lenne ilyen, szembesülnénk egy csomó mindennel, az eddigi felületességünkkel, nemtörődömségünkkel, és senki nem akar ilyet. És egyáltalán ezen eszme szolgáltatóknak nem ez a marketingje, hogy lássuk mi lesz a gyermekeinkkel. Nem, ha lesz elég fizetőképes tag, az eszme nem csomagol, ha nincs, csomagol.
Ezek szerint az eszme nem tart minket életben. Mi tartjuk életben a mások eszméit.
Pedig most nagyon jók lennének valami más eszmék, valami ami a miénk, ami rólunk szól, a gyermekeinkről, és nem valami ezer éves távlatokban, hanem ma, legkésőbb holnap. Hogy felmérjük amink van és kitalálni valami konkrét dolgot, ami munkahelyeket hoz létre, hogy gyermekeinknek ne kelljen elmenni. Talán azzal is kezdhetnénk, hogy az ilyen ferráris statisztikáknak békét hagynánk és vennénk azt, amit mi reálisan meg tudunk oldani. Ha gyermekeink látják, hogy nem csak a dumát osszuk, hogy mikor lesz belőled rendes ember, és valamit konkrétan teszünk is, biztos vagyok benne, hogy mellénk állnak.
De valami azt súgja nekem, hogy nem is a fiatalok vannak nagy bajban, hanem mi vagyunk a padló alatt. Mi felnőttek elfogadtuk ezeket a kényelmes eszméket és elhittünk minden ferráris dumát. Mi élünk egy álomvilágban, nem a fiatalok. A fiatalok helyesen felmérték, hogy ránk nem számíthatnak, ezért pakolnak és mennek. Mi még mindig abban az álomképben élünk, hogy majd a választások, de ha azok nem, majd az Isten biztos segít majd. És nem is sejtjük, hogy ez a balfaszkodásunk szabályosan a világba kergeti gyermekeinket. A világba, ahol csak az Isten tudja mi vár rájuk. Mert nekünk fogalmunk sincs. De úgy látszik ez nekünk a legkisebb gondunk.

Biztonságos ketrec

patkanynevelde.eoldal.hu
Semmiségnek tűnik az egész. Nem egy olyan dolognak, ami aggodalmat kéne keltsen. Mégis nekem ez a legnagyobb aggodalmam. Megfigyeltem, hogy bármilyen ártalmatlan dologról legyen szó, végül minden valamelyik vallásba torkollik. Első látszatra nincs ebben semmi rossz. Mert a civil társadalom nem szervez semmit s akkor ez a feladat az egyházakra hárul. Az is megjárta a fejemet, hogy a civil társadalom nem szervez semmit, mert a civilek egyénenként is tartóznak organikusan valamilyen felekezethez és azt már mindenki tudja, hogy széllel szembe nem pisilünk. Mert ha kerül is egy pár ember, aki hajlandó lenne magán úton, vallástól függetlenül valamit létrehozni, nem biztos, sőt biztos hogy nem tud másokat is mozgósítani, mert senki nem akar a széllel szembe pisilni. Legtöbb ember azt mondja magában, hogy hülyeség és értelmetlen dolog a meglévő struktúrákat kihagyni ha valamit csinálni akarsz. Sőt, az emberek már meg sem merik nevezni ezt így. Hogy nem lehet kikerülni az egyházakat. Ez a fogalom már nem létezik. Nem létezik mert más minden csak az egyházak által él. Azt nem szabad szóban kifejezni, hogy cigány, néger, vagyis nem szabad kimondani azt a szót, hogy más. De azt sem mondhatja valaki, amikor egy iskola kezdéskor kijelentik, hogy akkor most mondjuk el a miatyánkot, hogy esetleg én nem akarom elmondani a miatyánkot. Mert nem lehetek más. Nem lehet kimondani a másságot, nem lásd uramisten a személyes jogok tiszteletben tartása jegyében, hanem abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a másság nincs elfogadva a jelen struktúrákban. Nincs rendes ember és gazember, hanem csak jó katolikus vagy semmilyen katolikus.
Azt mondta volt nekem a baptista prédikátorom, amikor keresztség által felvettem a baptista vallást, hogy engem csak egy bebarátkozónak tart, nem igazi baptistának. Sokáig baromként nem értettem ezt a dolgot. Döfködte a lelkemet ez a dolog. Aztán mikor nem akart minket összeházasítani, mert azt mondta, hogy a kollégája megkérte rá, aki az apósom lett aztán, leesett nekem a dolog, hirtelen eszembe jutott az a pillanat, amikor a gyülekezet előtt elkezdtek boncolni, hogy felvegyenek e a közösségbe vagy sem, azt mondta az egyik öreg, hogy igaz, hogy nincsenek baptista őseim, de a jó öreg nagyanyám révén, ki nyugodjon békében jó baptista volt, van szálam a baptizmusban.
Van ennek logikája. A szülő a keresztség által beajánlja a gyermekét az egyháznak. Mondja ő, hogy Istennek, de nem arra a Mindenhatóra gondol, aki mindenek felett Van, hanem arra, aki éppen katolikus vagy egyéb. És így fonódnak össze a sorsok és így élnek benne ha tetszik ha nem. Így nőnek fel gyermekek a vallásos lelki úgy nevezett biztonságban. Egy biztonságban, ahol nincs más vélemény. És ahol nincs más vélemény az élet fontos dolgairól, ott a fürdő színét sem döntheted el a köz hangulatán kívül. Látszólag semmiség. Végül is egy jó dolog. Igen, csak éppen nem lehet más véleményed. Van akinek ez jó. Sőt legtöbbjének ez jó. Csak ez a jó. Mert mint minden másban, ebben is helyetted döntenek, helyetted vállalnak felelősséget a saját nemdöntésedért is.
Vajon így van ez?
Az egyházak köreiből kezd nagyobb lépésekkel előjönni ez a nagy jobboldali nézet hullám. Hogy a disznó bankok. Hogy kifelé a bankokkal. A zsarnok bankok. Hogy a zsidók vannak a háttérben. És szépen visszavezetik Ábrahámig ezt a zsidózást, hogy már akkor eldöntötték, hogy a magyarokat a bankokkal fogják kigittelni.
Emlékszem, nem is olyan rég minden papnak a száján ott volt, hogy nekünk feltétlenül fel kell zárkózni az európai közösséghez. Van egy pispekünk is, aki bejutott az európai parlamentbe. Akkor jók voltak a bankok. Most már nem jók a bankok. Akkor divat volt a vállalkozás. Ma nem divat a vállalkozás. Hirtelen mindenkit elkapott a nagy magyarkodás. És jönnek az olyan emlékekkel, hogy bezzeg milyen boldogan élt a kis székely nyanya ezelőtt húsz évvel és jönnek az egyszerűséget képviselők, hogy bezzeg a nyanya ma is milyen egyszerűen él és boldog. Arra talán kevesen emlékeznek, mikor ilyen emlékektől nedves a szemük, hogy a kilencvenes években miért menekültek külföldre tömegesen a székely fiatalok. Mert a családokban ipari méretben ittak a férfiak, sorozatban verték a feleségeket és ha dolgozni kellett, keservesen és káromkodva tették. De vasárnap lehajtott fejjel hallgatták vagy sem a papot. Az már más kérdés, hogy az új hazákban ha nem éppen ugyanazt kapták, valami hasonlót, de mindenképpen kulturáltabb formában. Ahhoz képest elfogadhatóbbat.
Egy politikai hatalom ma csak az egyházakkal karöltve tud felemelkedni. Mert az egyházak egy biztos szavazógépet kínálnak. Ha elkezdjük a dolgokat elemezni, rájövünk, hogy a körök nagyon hamar bezárulnak. És ezért nem számít már, ha akad egy pár rebellis, mert nincs hatalmuk tömegeket mozgatni.
Én magamat elrendeztem. Mint szabad ember dünnyögök itt az orrom alatt. Igaz semmit nem érek. Semmilyen hatalmam nincs. Legfeljebb összefogdosom az egereket a csarnokomban. Legfeljebb kiseprem. Ennyi. De legalább magam felett én dönthetek, nem más.
A fiam azzal jött egy nap, hogy katolikus akar lenni. Miért akarsz katolikus lenni fiam, kérdeztem tőle. Azért, mondja a fiam, mert minden barátom katolikus. És azt mondták nekem a barátaim, hogy ha nem vagyok katolikus, akkor pogány vagyok. De én szeretem Jézust, mondta a fiam. És kérdezte a fiam tőlem, hogy miért nem kereszteltem meg őt is katolikusnak vagy reformátusnak? Gondoltam, nem beszélek félre, elmondom neki az igazságot. Azt mondtam a fiamnak, hogy te Picur, van két ezer vallás. Én ebből kettőt kipróbáltam, kipróbáltam a református és baptista vallást és nem találtam igaznak egyiket sem. Nem találom igaznak a katolikus vallást sem és nem találom igaznak egyik vallást sem. Most melyikben kereszteltelek volna meg, ha egyikben sem hiszek? Én Jézust jobban szeretem, mint bármelyik ismerőst, barátot, hogy meggyőződésem ellenére felvegyek valamilyen vallást. Kérdezte a fiam, hogy szeretheti Jézust anélkül, hogy katolikus legyen? Visszakérdeztem a fiamat, te hogy érzed? Szereted Jézust? Elvigyorogja magát a fiam, igen szeretem Jézust. Látod, mondtam neki, ez a lényeg. A többi mind mese habbal.
Most mi a fontos? Istennel egyenesbe jönni, vagy engedni a közhisztériának? Nem is szólnék semmit, ha az emberek csak egy csendes lelki menhelyet keresnének az egyházak falai mögött. De tegye bárki szívére a kezét és merje azt mondani, hogy ma az egyházak politika mentesek és nem vesznek részt a hatalmi játékokban. És itt már nemcsak holmi ártatlan döntésekről van szó. Itt már arról van szó, hogy világszerte kezd elharapózódni a szélsőséges nézet. És nagyon úgy néz ki, hogy ez a folyamat visszafordíthatatlanul elindult. Elindult, mert szellemi és lelki diktatúrában élünk.

Holnap nem ér rá...

http://karolynagy.wordpress.com/
Leírom én hogy látom.Már az első osztályban kezdte mondani a fiam, hogy ez az Ervin mind idegesíti, kötekedik vele. És Erik is idegesíti, mert örökké kiabál a fülébe és úgy csinál, mint egy hülye gyerek.
Hiba numeró egy. Hogy nem azonnal reagáltam le a dolgot. Azt hittem egy csirke dolog, ami magától megoldódik. Hogy ilyenek a gyerekek, játszanak. Hiba kettő, a gyerekek nem ilyenek, hogy csak játszanak. Igenis komolyan vesznek mindent. Hiba nummer három, nem vettem komolyan.
Két hete mondja a torna tanárnéni, hogy a fiamat reklamálta a Mihály anyukája, hogy kékre rúgta a lábát. Hogy ne vegyem elő a fiamat, mert megbeszéli ő vele. Jó, akkor nem vettem elő, de jól megfészkelődött a dolog az agyamban. Mert nem így ismerem a fiamat, aki verekedik. Sőt. Vasárnap azt láttam, hogy a fiam át akarta venni a Mihály hátizsákját és protezsálta a srácot, ráhagyott mindent. Azt megjegyeztem magamnak, hogy a kis ártatlanka Mihálynak azért megvannak a fixei, amit nem kis hisztivel ki is tud harcolni magának. Hogy jön ehhez a hétfői rúgkapálózás, nem tudom. Azt mondta a fiam hétfő délután, hogy már nem barátja Mihálynak. Miért? Kérdeztem. Azért, mert Mihály hisztis. Mondta a fiam. Hogy Mihály hisztizett, mert nem nyert valamilyen játékban. Nekem kedden délután mondta a torna tanárnéni, a kékre verést. Puhatolóztam a fiamnál, nem nyilatkozott. Gondoltam nem kerülöm meg a torna tanárnénit, ha már megegyeztem vele. Várok. Közben figyeltem hogyan viselkednek Mihály és Hunor fiam amikor játszanak. Éppen fociztak. Voltak nagyok is a pályán. Néha ők is belerúgtak a labdába. Ez annyira felidegesítette a Mihályt, hogy fogta a labdát és nem engedte ki a karjaiból. Erre a többi srác is berezelt és követelték a labdát Mihálytól. Mihály elkezdett kiabálni és nem adta a labdát. Hunor fiam odament hozzá és mondani akart valamit Mihálynak. Mihály meg csak kiabált mint egy hisztis vénasszony. Nem is érdekelte, hogy hallják vagy sem, csak kiabált. A fiam megsértődött és sírva kiáltotta Mihálynak, hogy egyszer hallgass már végig engem is, ne csak mond a magadét! Mihály csak rinyálta a magáét. Jött Tamás a testvére és elkezdte lökdösni Mihályt. Mihály meg odacsapott Tamásnak. Azt mondta hülyéje. Hoppá, gondoltam magamban. Hogy is van?
Hazamenet mondtam a fiamnak, fiam, egy barát nemcsak néha néha barát. Ha valaki barát reggel, az este is barát. Ha nem, akkor nem barát egyáltalán. Hogy ha valaki nem hallgat meg, azzal nem szabad beszélni. Elég értelmesen tudtunk sokáig beszélgetni a fiammal.
Aztán nálam a bili ma reggel borult fel. Betelt a pohár öregem. Aztán nálam ha betelik a pohár, akkor az úrristen mentse a világot, mert én nem sajnálom.
Mondja a fiam a tegnap, hogy a tanci megbüntette őt, mert behúzott Eriknek. Erik az egyik ilyen ugra bugra kiabálós gyerek. Egy éve rendszeresen mondja a fiam, hogy ez az Erik idegesíti rendesen. Nem tettem semmit ez irányban. Valószínű tett a fiam róla, biztos behúzott neki. Ezért a fiam nem mehet ki két napig szünetre. Erik mehet, a fiam nem.
Megint beszélgettünk egyet a barátságról. Mondtam a fiamnak, hogy vannak a provokátorok, akik abban élik ki magukat, hogy megveretik magukat, mert így hívják fel magukra a figyelmet. Senkit az ég adta világon nem érdekli ki kezdte az egészet, hogy Erik egy éve bizerál és provokál. Mindenki azt nézi, ki ütött először. És hogy lehet ezeket a jövőben elkerülni? Úgy, hogy nem barátkozunk az ilyennel. Nem is vesszük számba. Két órát beszélgettünk erről. A fiam a végén azt mondja, az okos enged, a szamár szenved. Nagyon helyes, dicsértem meg.
Aztán ma reggel késtünk két percet. A gyerekek már bementek az osztályokba. Bementünk mi is, ma hiányzott a tanci, egy helyettes volt ma velük. Mikor az osztálytársai meglátták Hunor fiamat, majdnem egyhangúlag elkezdték ordítani, hogy Hunor nem mehet ki szünetre, meg van büntetve. Na ez kiszedte belőlem a taknyot. Délben szépen elővettem Eriket és Ervint és mondtam nekik, ha még egyszer akárcsak hozzászólnak Hunorhoz, vagy hallom, hogy bizerálják, idegesítik, meg nem állok az apjukig és adok én nekik bizerálást. Erik megszeppent, de Ervin szemein láttam egy huncut mosolygást. Erik aztán mind kedveskedett Hunornak. Hazafelé még beszéltünk egyet erről. Kérdezte tőlem a fiam, hogy ezért nincs neked barátod? Igen, mondtam neki. Azért nincs nekem barátom, mert mindenkinek csak a valamim kellett. Senki ebben az életben nem akart velem csak meginni egy kávét, anélkül, hogy kelljen neki valami. Látod, mondtam a fiamnak, a reggel mit rinyáltak az osztálytársaid mint valami beszart hiénák? Na a hiénák csinálnak ilyen csúnyán. A dögevők. Azok. És ilyenek az emberek. Gondoltam, nem hitegetem tovább a fiamat a nagy dumákkal, a megbocsájtásokkal, a kiegyezésekkel, a közösködésekkel. Falcs az egész. Nincs a társadalomban ilyesmi, csak tömeghisztéria és nyájszellem.
Meg aztán nem is mondtam, azokkal az idióta mikulásozgatásokkal, húsvéti nyuszi lófaszokkal is ki tudtak szedni a sodromból. Hogy lehet ilyen idiótaságokkal bolondítani azokat a gyerekeket a húsvéti nyulakkal? Egyszer azt mondta nekem a fiam, ha hazudtunk a mikulással, a húsvéti nyuszival, akkor a Jézus Krisztus is csak egy hazugság? Egy ilyen húsvéti nyuszi bekapás? Kérdezte a fiam és sírásra görbült a szája. Hát bazmeg azt az érzelmet nem tudom leírni. Hogy mi mennyire átbasszuk ezeket a gyerekeket, nincs semmiféle tisztelet bennünk irántuk.
Hányszor láttam, amint a nagy fiúk elvették a kicsik labdáját, látták a tanárok és nem csináltak semmit. SEMMIT BAZMEG! Semmit! Mentek a kicsik sírva a tanárhoz, a tanár meg elfordult. Na ennyit a tekintélyről és tisztességről bazmeg! Csak álltam és nem hittem a szememnek. Hát az egy dolog, hogy nem ragaszthatod a falra azt a nagy szemtelen fiút, de felelősségre vonhatod bazmeg, mindaddig amíg vagy börtönbe vagy a bolondok házába kerül. De megmondom mi van. Úgy vannak ezek a tanárok, mint ahogy minden van a mai világban. Minden a nyájszellemre épül. A félelemre. A beszarásra. És ezért van létterük a geci provokátoroknak és élősködőknek.
És ezek a semmi emberek nevelik a fiainkat, a jövő birkanyájakat, akik elfogadnak minden elnyomást hang nélkül és elfogadják a pimasz provokátorok szemtelen uralkodását, mert már a kiskorból megtanulják, hogy nincs igazság és nem lesz sosem. Na mit szól ehhez Orbán, Böszeszku, Merkel, Obama és a többi geci? Mit szól ehhez? Semmit. Mennek az irodájukba és fényezik a micsodájukat reggeltől estig és szarnak ők a világra. Mi meg a sok majom adjuk a csillogást a kifényezett micsodájukhoz.

A Föld szaga.

Sokszor elgondolom magamban, hogy milyen tökéletes ez a Föld. Az elmúlásával, átalakulásával együtt. Nekünk aszerint szép vagy nem ez a Föld, hogy kell e gumi csizmát húzni vagy sem. És azt hiszem, hogy a vallások is ilyen megfontolásból születtek meg. Valamilyen steril elgondolásból. Hogy a jó és a gonosz. S akkor mindjárt jogosságot kap a szakadás. Sőt, aki nincs velünk az ellenünk van. Két lépésből. Gumicsizma, nem gumicsizma, akkor jó vagy rossz.
Nem fér a fejembe (igaz, mi jó lehet egy asztalos fejben...ha valami tetszik nekem a Bibliából az az, hogy mi jó jöhet egy ácsmester fiától...ez nagy, ez fantasztikusan nagy), szóval nem fér a fejembe, hogy van ez a szép és tökéletes Föld, ahol minden nagyon nyíltan történik. Minden nyilvánosan élni akar és minden élőlény teljesen természetesnek veszi ezt az élni akarást, sőt az élettel együtt az elmúlást is. Nincs semmiféle félrebeszélés, semmi ködösítés ami a földi életet illeti. Mégis, az Isten és ember kapcsolata rémesen burkolt, ködös, nagyon könnyen félre érthető. Olyan, mintha az ember kitalálta volna a gumicsizmát, hogy a sárban tapicskolva, ne piszkolja be retkes lábát. Az élni akarásnak egy ilyen kidumált gyökere, mint az Avatárban, amivel egymásba kapaszkodva, egymáson uralkodva.
Én nem tudom. Az fix, hogy én nem ködösítenék annyit. Nem tartanám sakkban a fiaimat, hogy ki melyiknek veszi el az örökségét egy tál lencséért, vagy nem nézegetném az áldozati füstöket és nem kérném, hogy bárki is gyermekének a torkára szegezze a kését, vagy nem kezdenék el népeket kiirtatni a fiaimmal és nem hülyíteném a fiaimat ilyen mumás témákkal, csak azért, mert nekem van egy szikra az agyamban és azt be akarom bizonyítani.
Sokszor elgondolom magamban, hogy egy nap kiderül ez az egész kereszténységi félrevezetősdi. Meg egyáltalán mindenféle ember által kitalált istenkép egy nap kiderül, hogy micsa tévedésben éltünk néhány évezredet. Úgy járunk, mint a drótnélküli telefon játékban, ahol a gyerekek egymás fülébe súgnak valamit, amit neki is súgtak, aztán a végén kijön az, ami kijön. A nagy röhögés. És azt fogjuk mondani, bazmeg, és mi végig szorított seggekkel éltünk, egyet fostunk, gondolni sem mertünk a hatalmas bűnérzettől. Persze ez idő alatt ebben a lelki megszorításos időben másokban nem volt ilyen seggszorulós lelki putypurutty, sőt attól volt beteg ha nem harácsolhatott, ha nem vehette el ami a másé, ha nem tehetett hamis tanú vallomást és így tovább. És érdekes, ezeknek az oldalán volt mindig az isteni nagy igazság. Ezt sosem értettem, hogy van?
Ha megszagolod a Földet, és hirtelen a vallásokra gondolsz, szerintem rájössz, hogy valahogy semmi köze nincs egyiknek a másikhoz. Az egyikből árad az örök megújulás, a másikból árad a megrekedés szaga. A Föld adja az életet, a vallások a nem életet, a halált. A vallás adja az unalmat, a mű csendet holmi szobrok társaságában, adja az emberek közti szakadást, nem szeretést, megvetést és mindent mi utálatos ebben az életben. Egy marék földben ott van a frissesség szaga, a templomban ott van a penész szaga.
Persze, tudom, a dolgok nem ennyire egyszerűek. Legfeljebb csak az én fejemben. Azért szeretek néha akár egy pár percre is így elálmodozni, hogy elvégre az élet mennyire egyszerű és mi mennyire elkomplikáljuk.

Lámpa

Megvan az áram. Ezzel az árammal úgy jártam, mint a kúttal. Mind kerestem, mind kerestem ki tudna nekem egy kútat ásni? Ezt még 2oo6 ban. Ilyenkor az ember elkezd keresni, tanácsot kérni, másoktól érdeklődni, internet, miegymás. Aztán zokni lesz az agya a sok infótól és nem tudja eldönteni mi a jó. Mit kell csinálni? Majdnem leszerződtem egy céggel, akik azt mondták, hogy ha kell nyolcvan méterre is lefúrnak. Szerencsére nem jöttek el, elhalasztottak. Aztán egyszer láttam egy frissen ásott kútat és megkérdeztem ki ásta? Telefonszám, hívtam is. Jött Rémusz bácsi két legénnyel, három nap alatt leásott az öreg 16 méter mélyre. Jött egy muki egy ipari szivattyúval, elkezdte szívni a vizet, mint a karom olyan vastagon jött a víz. Az első negyed órában a felszínre hozott egy fél teherautó homokot, aztán nem jött több homok, és a víz nem apadt a kútból. A gyűrűk egy fél métert süllyedtek a szívás által. Azt mondta az öreg Rémusz, forrásra találtunk. Szereti magát az Isten, mondta Rémusz bácsi, lesz vize. Amikor eljött legelőször egyezkedni, kérdeztem szerinte hova kéne ásni a kútat? Kérdezte, hova szeretném? Hogyhogy? Nincs valami mérő módszere? Botok, vagy alumínium pálcikák, Hold állás meg ilyenek? Uram mindenhol van víz a föld alatt, mondta az öreg, csak le kell ásni. Mert ha így van, akkor az Isten minden embert szeret, csak nem minden kútásó érti a dolgát. Úgyhogy a kútásó is kell szeresse az embert, nemcsak az Isten. Én nem csesztem az agyát az öregnek, hogy mikor és mennyi? Megkérte az árát, közel ezer euró volt csak az ásás. Három nap alatt megvolt a kút. És hála legyen Rémusz bácsinak és Istennek, azóta egyszer sem apadt le a kút. Sokszor adtam szomszédaimnak vizet, teheneket itatni, ami néhány ezer literről volt szó napjában.
Na így az árammal is. Mondjuk itt egy kicsit más volt. Zavaros előtörténetekkel fűszerezve a szitu, nem volt olyan egyszerű, mint a kút. Mert mindenki szeretettel óvott a Pürva bácsitól. Kérem szépen, ez a Pürva bácsi és az emberei jöttek és nekem három nap alatt felástak majdnem háromszáz méter árkot, letették a kábelt, szépen falba szerelték a biztosítékos dobozt, a trafónál meg a legfaszább szerelést tették, a tuti márkás cuccokat. Eljártak mindenféle hivatalos papírokat. Összesen 25oo euróba jött nekem. Semmiség ahhoz képest mások mennyiket kértek.
Nagyon fontos, hogy az ember kikkel dolgoztat. Ha valaki Hunyad megyében akar kútat ásni és villanyt szerelni, van a Rémusz bácsi és Pürva bácsi.
Hogy mi nekem ebből az egészből a tanulság? Mindkét vállalkozó nagyon tudta mit csinál. Amit csináltak azt profi módon csinálták. És korrekt áron. Az asztalosságban nekem is ezt az utat kell választani. Valamit, de azt kibaszottúl jól csinálni. Persze, mikor van időm dolgozni. De hát a fiam is nagyobb lesz egyszer, és azt fogja mondani, na jó te apa, most már szállj le rólam egy kicsit. Azért most inkább megpróbálok egy jó apa lenni egyelőre, aztán a műhely ideje is eljön egyszer.
Minden előzményt és misztikumot ami övezte ezt az áram bevezetést, egyszerűen eltemetem. De nem felejtem el. Ott lesz mindig a földbe ásva, mint egy csatabárd. Apám szokta mondani, csak a töltött káposzta jó újra melegítve, barátság s szerelem s ezekhez hasonlók nem.

Édes otthon?

A nagyobbik fiú már tudja mire megy ki a játék, azért áll tisztes távolságban apjától, amíg az telefonál. Néz az apjára, közben szemeivel sűrűn pislog. Az az érzésem, hogy a gyermeknek a lába fázik. A gyermek tart az apjától, fél tőle. Meg sem mer mukkanni, szerintem egy életre be van zárkózva. Ebből lesz az a felnőtt, akitől majd ha megkérdi tőle az apja, hogy vagy fiam, jól vagyok apa, mindenem megvan, ezt fogja mondani, akkor is, ha éppen nem talál albérletet, nincs miből kifizesse, és éppen a munkahelyét is elvesztette. Ugye megmondtam én, hogy ez a gyerek semmirevaló, mondhatja majd a minta apa, aki keményen nevelte gyermekeit, mert az élet nehéz és meg kell nekik kicsi korban ezt tanulni.
Finoman értették velem, hogy ideje leszállnom a fiamról. Már másodikos, mikor tanulja meg, hogy önálló legyen? Válasz helyett szoktam kérdezni, hogy szerinte normális, hogy már másodikosan egy ismeretlenes egyenleteket oldanak matekből? Mert szerintem ez is a nagy összeesküvés egyik része, hogy a gyermekek már másodikosan kezdjék megutálni az iskolát. Hogy mire megnőnek fasza frusztrált emberek legyenek, hogy ők nem jók semmire, mert az önbizalmat vesztett embereket lehet aztán az orruktól vezetni. Ja, ez nem az, aminek látszik, hisz mind rendes emberek a tanárok, az igazgatók, a tanfelügyelők, a miniszterek, ők csak jobban tudják, mint mi. Így a ki nem mondott válasz a bamba tekintetekből.
Igen, én nem kétlem, hogy ezek az emberek mind rendes emberek, de lehet, hogy agy mosottak.
A tegnap volt dolgom egy templomban. Kis dolgom. Mert a nagy dolgokat nem adják a kis embereknek. A nagy dolgokat a nagy emberek kapják. Kis embereknek a kis dolog kell. Közben a pap elment és sajnos ráeszméltem, hogy már nem látok jól, mégis fel kell gyújtsam a villanyt. Pedig nem volt szándékomban a több évszázados csendet és homályt fénnyel betölteni. Valahogy az én jelenlétemet is olyan furcsának éreztem, hogy miért nem egy becsületes, vérbeli templomos asztalos végzi ezt a munkát, miért engem a pogányt hívnak mindig? Kerestem a kapcsolókat, aztán találtam egy legalább Edison korabeli kapcsoló táblát, olyan elforgatható kapcsolókkal. Rengeteg kapcsoló volt ilyen márvány kőre felszerelve. Még szerencse, hogy rá volt írva mindegyikre, hogy mi. Ott néztem, hogy külön kapcsoló van mindenre. Keresztútra, Jézusra, Máriára és a temérdek szentekre. Én éppen a Szent Ferenc alatt dolgoztam. Felkapcsoltam, de aztán a keresztutasnak a fénye is kellett, azt is felkapcsoltam. Munka közben elnéztem a rengeteg oltárt. És elgondoltam magamban, ahogy mondták magukban az emberek, építsünk egy oltárt Máriának. És építettek oltárt Máriának. Aztán építsünk oltárt Szent Ferencnek és építettek oltárt Szent Ferencnek. Aztán érdekes módon a fiam házi feladata vallásból egy sor kérdés volt, amire a válaszokat meg kellett találni, az egyik kérdés az volt, hogyan köszönte meg Ábrahám Istennek a tettét, hát úgy, hogy oltárt épített neki. Ahol aztán a kisfia nyakának szegezte a kését. Még szerencse, hogy Isten hamar észhez kapott. Mert talán képes lett volna Ábrahám a kisfiának a vérét kiontani azon a címen, hogy az Úr adta, az Úr elveheti. S akkor ilyen oltáros körökben van egy ilyen, hogy a gyermektől ne vond meg a vesszőt, mert mittomén mi lesz akkor.
Én azt mondom, hogy van más lehetőség is, ami nem olyan fájdalmas, mint a vessző. Mert a vesszőben nem az fáj a gyermeknek, hogy csípi a suhintás, hanem fáj a lelke, hogy éppen az veri, akiben bízik, akit szeret. Akiben a Világot látja. A vessző helyett van a szeretet. Ugye, a szeretet himnuszát mindenki ismeri. Még az a kegyetlen szülő is sűrűn prédikálja, aki vesszős meggondolásból kergette el mindhárom gyermekét otthonról. Jött, hogy szembeköpjem, amikor a fia esküvőjén szemrehányóan olvasta fel a szeretet himnuszát. De hát ki vagyok én a játékban, ha mindhárom gyermeke alázattal végighallgatta a szeretet himnuszát apjuk szájából?
Én azt gondolom, hogy nem szegülök ellen Istennek, ha azt mondom neki, hogy eszembe sem jut a kisfiam nyakára szegezni a késemet, hogy Neki feláldozzam. Nem. Ha Isten vérszomjas, van hatalma, gyakorolja. Igyon vért. De én nem adok neki vért. Semmilyent. És nem is építek neki oltárt. Minek?
És miért lenne ideje a másodikos fiamról leszállnom, ha ő minden percben igényeli a jelenlétem? Reggel, délben este mond, kérdez, időm sincs mindenre válaszolni. Most már nem marad dél után az iskolában, délben hazajövünk, itthon ebédelünk, pihenünk, tanulunk, aztán játszik, vagy van hogy kosár labda edzésre viszem, vagy a cserkészekhez mindenféle tevékenységre. Ezekben a tevékenységekben vajon melyik részében hagyjam magára?
Emlékszem, mikor én akkora voltam, mint most a fiam, már két órától néztem az órát, hogy apám négy órakor szokott a kapun bejönni. S akkor csata kiáltásokkal futottam elébe. Akkor is, ha aztán nem volt ideje vagy kedve csak velem foglalkozni, ott volt, és nekem az jó volt. Jó volt nézni ahogy dolgozik, ahogy másokkal beszél, vitatkozik. Jó volt vele vacsorázni, vele lefeküdni.
Azt vallom, hogy ez az otthon érzés. Amikor az ember szívesen megy haza, mert ott vannak a szerettei. Az otthon az a hely, ahova az ember jobban kívánkozik, mint bárhova. Azt hiszem ezt az érzést biztosítani tudom a fiamnak. Talán ezért tudunk mindent megbeszélni, és nem kell a vessző módszert alkalmazni.
A templom a kegyetlen Isten háza, akinek ha kedve szottyan, vér áldozatot követel. Ha nem is mindig igazából, de csak úgy próbatételként elég sűrűn. Nem érzem otthonomnak. Ezért nem megyek szívesen oda.

A formula

Ez az élet a karrieristáknak kedvez. A törtetőknek. Akik a piramis csúcsa felé igyekeznek. Azt hiszem már nem csak hajlam, hanem már tény, hogy nemigen beszélhetünk arról a társadalmi rétegről, mely aránylag jól, de meghúzódva, csendben akar élni. Beszélek egy normális, dolgozó rétegről.
Valamiért kezdem elveszíteni a reményemet abban, hogy valaha volt vagy lesz egy olyan életforma, ahol a becsületesen dolgozó ember megkapja a számítását. Mert ha valahogy sikerült nagyapámnak megvenni egy házat, gazdaságot létrehozni, ha valahogy sikerült apámnak azt valamennyire megőrizni, mire én is beléphettem volna örökségembe, valamelyik új rendszer elvette azt. S akkor mint földönfutó kezdhettem elölről az egészet. Valamiért azt hiszem, hogy lassan megint egy valamiféle új rendszer következik, amely valamilyen formában megint elveszi az én házamat, gazdaságomat, hogy majd a fiam megint mint földönfutó kezdje elölről.
Az sem titok, nem mintha jelentene valamit valakinek, hogy a felfele törtetők mind birtokolják azt a szent butaságot, amitől fékezhetetlen erőt kapnak. Egy olyan gonosz erőt, amivel még a Sátánnak sincs mit kezdeni. Sajnos Sátánt sem értik meg az emberek, nemcsak Jézust.
Ez a szent butaság pontosan olyan, mint az elefánt a porcelánboltban. Szegény elefánt tiszta jó indulattal forog körbe és keresi a kijáratot, hogy ne tegyen sok kárt. Nos, az ilyen szent buták azt hiszik, hogy az isteni hatalom mellettük áll, mert hogyan is lehet másképp? Ugyanúgy imádkoznak a gonoszoktól való szabadulásért, mint bármelyik csendesen meghúzódó kis polgár.
Van ez a törtetők képlete, ami sosem változik. Ha akad is jó indulatú ember, aki azt mondja magában, hogy na majd ha felkerül, ő majd mindent másképpen csinál, ő nem fog rájönni, de a családja, az ismerettségi köre rájön majd, hogy az a valamikori jó ember megváltozott. Nem lett rosszabb, csak bekerült abba a képletbe, ahol nem tehet másként, mint a formula meg van írva. És bármennyit kapaszkodik az ember, mindig van egy megmászni való magasabb hegy. És ez azzal is jár, hogy ebben a törtető kapaszkodásokban hozzá hasonló emberekkel is találkozik, akik ugyancsak a nagy formula végrehajtói.
Ezen a képleten az a csendesen élni szeretne, egyre kihaló társadalom nem tud változtatni semmit. Legfeljebb imában, szóban megemlíti. Sem erőszak, sem szép beszéd nem tud ezen a formulán változtatni.
S akkor eszembe jutott ez a boldogfalvás dolog, amit én már egy irányzatnak nevezek, hogy hátat fordít a társadalomnak és még beljebb húzódik a sűrűbe, gondolván, hogy a formula nem éri ott utol őket. Mert nekem ez az én bajom ezekkel a teljesen elvonult létformákkal. Hogy úgy gondolják megvívtak egy harcot és ezentúl csak a természet szeszélyeivel kell megküzdeniük, mert a többitől elzárkóztak.
Nem mint ünneprontó gondolkodom ezen, hanem igyekszem a gyermekem jövőképét is látni ebben a formulák által rendezett világban.
Mert hogy nem lesz szociális vissza juttatás az adóim cserébe, ez számomra már tiszta dolog. Én ezen már nem háborodom fel, mert egyrészt mióta mondom ezt, másrészt nincs értelme egy eleve eldöntött dolgon rágódni. Nem is a változtatás reményében gondolkodom, hanem mégis megkapni a helyem ebben a formulában. Ahol az én lelkiismeretem még elfogad dolgokat. Mint ahogy elfogadja a szürke gazdaságot például. Ilyenekre gondolok. Nem besúgásra, másokat elásni.
Egy olyan időszak következik, ahol nagyon meg kell fontolni minden lépést. Mit hova tesz az ember? Ha ezt a formulás világot nem vesszük figyelembe, majd ő vigyáz arra, hogy eszünkbe jusson. Mert a boldogfalvás jelenség ha felemelkedik a statisztikai minimumok fölé, abban a pillanatban életbe lép a képlet.
Nem menjek tovább. Vegyem csak a saját helyzetemet. Azt hittem de jó lesz nekem itt meghúzódni a csirke pajtában, csendben fűrészelgetek. Mi van ma? Csendben fűrészelgetek? Nem. Ha áramot akartam, legkevesebb három embert kellett kielégítsek, akik a formulában vannak. De legalább ugyanannyi formulás ember nem akarta, hogy áramom legyen. Az úgynevezett csendemért ma le vagyok kötelezve a kormány pártnak, a hatóságoknak, és néhány embernek, akikkel nem a formula által vagyok kapcsolatban, viszont ők is a formulában vannak. Tehát, akármilyen fasza gyerek legyek, benne vagyok a formulában nyakig.
Mondhatjátok, miért kellett áram? Jó kérdés. Mert ha nem kellett volna az áram akkor nem lennék a formulában?
Az este egy ismerősöm kérdezte, s akkor mi a következő lépés? Hát a bejárás, mondom. Kell nekem külön bejárás. Miért kell nekem külön bejárás? Mert számon kérik tőlem, hogy mikor, hova megyek és miért. És ezt nem a fő formulások kérik számon, hanem felhányásképen a kezdő még senki törtetők, akiknek még ott a takony az orruk alatt. Mert mivel félkézzel megfogták a képlet egyik részét, úgy érzik részesei a piramisnak. És tulajdonképpen ezek a csendre vágyó társadalom rémei, policiái, besúgói.
És mivel a jogos szerződések ma nem érnek semmit, mert a közjegyzők is a formula részesei, sosincs tökéletes szerződés, mint ahogy tökéletes asztal sem lesz. És így lassan vissza lehetne vezetni, hogy akkor egyáltalán minek is kellett nekem saját műhely, saját ház? Hiába mondanám, hogy könyörgöm, eljöttem Kolozsvárról a nagy egyetemi centrumból ebbe az elfelejtett városba, annak is egy kieső falujának a kieső helyére, egy nem létező címre, egy csirke pajtába, mert alázatos felismerést tettem, hogy nekem nincs jogom saját tulajdonban gondolkodni civilizált zónában, esetleg egy ilyen csirke pajtában majd.
És ha majd a képlet emberei rájönnek, hogy minden jövedelmet feléltek, bezárták a kórházakat, iskolákat, felélték a nyugdíjakat, elvették az emberek házát, ketrecét, akkor mi jön újra? Na én ennek a forgató könyvét szeretném látni. Mert ugyanazt, amit apám tett, hogy harminckét börtön év büntetést szerzett magának a nagy formula ellenes cselekedeteivel, nem fogom tenni. Ennyire fasza gyerek nem leszek. Apám mindig azt hajtotta nekünk, hogy tanuljatok az én hibáimból.
Hát itt vagyok, tanulni akarok. Apámtól azt megtanultam, hogy azt nem fogjuk tenni. Akkor mit tegyünk?
Egy dologban szeretnék előre figyelmeztetni bárkit is, aki imára, meg ilyen lelki dolgokra utal, hogy ezt tették az összes őseim. Attól még mindenkitől mindent elvettek.
Ha a fiatalok jövőjéről akarunk beszélni, akkor tessék ebből a nézőpontból kiindulni. Minden más harc a százalékokkal, meg hogy majd helyreáll valami, felejtsük el. A játék a végére ért.