Loredána

Nem voltunk mi abban a helyzetben, hogy megkérdezzük bárkitől is, mi értelme a vasút talpfái közül kipiszkálni a régi köveket és helyébe újakat tenni? Örvendtünk annak, hogy a kaszárnyából minden reggel kivittek dolgozni. Csákányolás, lapátolás közben a havas hegyeket nézhettem. A csilléket hordozó kábeleket, hatalmas tartó oszlopokat csak rá pár napra vettem észre, annyira lenyűgöztek a hegyek látványa, mintha azok a sziklás csúcsok valamiféle szabadságnak a szent szimbóluma lennének. Később jöttem rá, hogy az a vad, szép természet át van lyuggatva milliónyi furattal, amint a patkányok össze vissza rágnak egy régi vályog házat. Kikaparják a hegyből a szenet, mindenhonnan összeverődött emberek, mintha Eldoradoba jöttek volna, mind pálinka szerető, kemény, vad emberek. Akkor ismerkedtem meg a bányász mesterséggel, amire azóta is azt mondom, hogy nem emberhez méltó munka. Mégis, miért csinálják? No nem könyvtárak létesítésére, vagy a boldogabb jövő fényében, hanem a pálinkáért.

Tizenegy napot dolgoztam a mélyben, térdkalácsomat összetartó inaim feladták a szolgálatot, nem bírtam a tempót tartani a kemény bányászokkal. A mester bányász egy reggel megtagadta, hogy levigyen engem a bányába. Elkezdett kiabálni, hogy megnyomorítják ezt a gyereket, vigyék orvoshoz, nem bányába való. Akkor vittek az uricani erőműhöz dolgozni. Ott ismertem meg Loredánát. Egy nagyon vagány román csaj volt ez a Loredána. Ketten dolgoztunk az erőműnél katonák, gyalog jöttünk mentünk a kaszárnya és az erőmű között, négy kilómétert, oda vissza nyolcat minden nap. Váltásban dolgoztunk, éjszaka is be kellett menjünk. A tiszteknek nehéz volt észben tartani, mikor kinek kell be menni, majdnem mind írástudatlan volt, képtelenek voltak egy listát vezetni rólunk. Loredána váltásaihoz igazodtam néha. Sokszor bent maradtam éjjel is, ha ő is bent volt. No nem valami nagy lámur ügyben. Sokat beszélgettünk, azt hiszem neki is nekem is nagyon jók voltak azok a beszélgetések. Férjhez készült. Rájött, hogy nem is szereti a srácot, de a családban annyira lázban van mindenki, hogy lehetetlen erről bárkivel is beszélnie. Hacsak el nem szalad otthonról, de szereti szüleit is, nem hagyhatja őket cserben, szégyenben. Sokszor sírt nekem. Néha elaludt beszélgetés, sírás közben. Szép lány volt ez a Loredána. Okos, szerény. Azt mondta egyszer, szöktessem meg, eljön velem. Erről is beszélgettünk. Mondtam neki, hogy előbb utóbb közöttünk is felmerülnek ilyen kulturális nyavalyák. A nyelv miatt. Mert noha nekem semmi bajom a mindenféle vallásokkal, de ortodox templomba sem megyek. Nem megyek sem esküvőkre, sem keresztelőkre, sem temetésekre. Hogy lesz akkor? Osztottuk szoroztuk a dolgokat. Befészkelte magát a szerelem a beszélgetéseink közben. Aztán egy nap hidegebben viselkedett, hogy dolga van, két hét múlva lesz az esküvője.

Akkor jöttek valami tisztek valahonnan fentről és gépészeket kerestek. Akik egy csapatban voltunk, megegyeztünk magunk közt, hogy mindenikünk azt hazudja, hogy gépészek voltunk a civil életben. Elhitték. A Loredána esküvőjéről soha nem tudtam meg semmit.