Van
egy fakanalunk, ami jelképesen a Holt tengeri tekercsekkel egyidős.
Húsz éves ez a fa kanalunk. Mikor mondtam az egyik öreg cserkésznek,
hogy csak lassan azzal a fakanállal, mert a házasságunkkal egyidős, azaz
húsz éves, megnézett. Azzal a nézéssel nézett, mint aki nem hiszi, hogy
egy fakanál kibír húsz évet. Pedig biza azt a fakanalat mi húsz éve
használjuk. Rá van írva. Amikor vettük, beleégettem pirograválóval, hogy
emlékezetes legyen. A statisztikák szerint, mi benne vagyunk abban a
harminc százalékban, akiknek úgymond sikerül a házasságuk. Mert a
statisztika azt mondja, hogy a többi hetven százaléknak nem jön össze.
Ezzel
a fakanállal kapcsolatban eszembe jutott Márta. Amikor behívta magukhoz
Jézust. És amíg tett vett, készítette valószínű a kaját, Mária a
testvére odaült Jézus lábaihoz és filóztak. Márta aztán odaszólt, hogy
ez így nem buli. Tessék Máriának is melózni, ne annyit filózni. Nem
tudom, megfordult e valakinek a fejében, hogy Márta nem e bírta Jézust,
mint férfi embert? És nem e ezért lett ideges, hogy Máriával dumcsiznak,
amikor ő kiszemelte magának? A Biblia szerint Márta hívta be Jézust.
Mária csak odaült.
Az
átlag gondolkodó emberek is, nem csak a zsenik, könnyen hajlanak a
semmitmondó éjszakákra, a piálásra, a dinomdánomos „entelektuel”
teadélutánokra, hajlamosak az okoskodó, sztár nők nagyot mondásaikra
felülni, azokért önfeláldozók lenni, hány és hány példa van rá a
múltból, mikor ilyen félokos emberkék a vesztükbe rohantak ilyen
„haladó”, hosszú szivart szívó fehérnépek miatt. Mert mi lett volna, ha
Jézus nem vagánykodik Mária előtt, hanem azt mondja, jer Jeruzsálem
lánya, mert szabadítód vagyok, menjünk a konyhába, kenjünk meg együtt
egy pár szenyót, aztán elbeszélgetünk az egészen? Mint tudjuk, ilyen
apróságokkal nem foglalkozott Jézus. A nagy emberek sosem törődnek
azzal, hogy holnap mit esznek. Nekik a rajongó kör kell. Az apróságokat
elintézik a Márták. Az élet apróságai, amik alantabb vannak az éjszakába
nyúló filózásoknál. A gondolat nem is rossz, ha egy csaj a hosszú
hajával, illatos olajokba mártva kenegeti lábaidat. Ilyen rajongói
voltak Jézusnak. De a keresztre feszítést kihagynám.
Mi
lett volna, ha Márta ráteszi a kezét Jézusra? Biztos lebeszélte volna a
kereszthalálról. És ma talán nem lenne kereszténység. Mert
beleöregedett volna a gyerek nevelésbe, az asztalosságba, az adók
terheibe és a kilátástalan jövőképbe. És talán azt a néhány gondolatát, a
gyermekei, mint egy eszementnek az írásait elégették volna. Valószínű a
kosárnak több értéke lehetett, mint az abban tárolt tekercseknek.
Hogy
miért jutott eszembe ez a Márta dolog a mi húsz éves fakanalunkról?
Mert valamikor én is kerestem az eszes nők társaságát. Tetszett nekem is
a filó. Az úgynevezett teológia. A duma. Csak nem voltam eléggé jóképű
és pénzes az ilyen társasághoz. Amikor megismertem az én „Mártámat”, egy
régi, kopott kabátban jártam, ami a nagyapámé volt. És bakancsban
jártam. És volt egy irdatlan kucsmám. Ami eldeformálódott, mert
ottfelejtettem valami forró kalorifereken. Akkor én a Mártát
választottam. A házsártos, örökké porszívózó csajt. Aki aztán kibírt
velem húsz évet. Elviselte az összes megváltó ötleteimet. De igaz,
közben elmosogattam. Talán ezért élek még és nem feszítettek keresztre.
Vagy nem keveredtem valami őrült szektába. Vagy nem lettem alkoholista
vagy drogos.
Pedig amikor kezdtük az életet, nem volt pénzünk csak egy fakanálra.
Ki gondolta volna?