Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Twin Peaks

Azt mondta egyszer Kornélia nekem, hogy nagyon élethű korképet festek meg az írásaimmal. Mivel az életben nem sokszor dicsértek meg, ez nagyon jól esett, hogy valamit jól csinálok. Nem az, mások is dicsértek, dicsértetek, de legtöbbször ott van, hogy jóóó, de...
Azt mondta egyszer egy román nekem, böj Muszi (te Muzsi – Imre figyelmébe: böj = hé te), egy baj van veled, hogy nem vagy román. Egy székely zsebében a bicska kinyílt volna, de nekem jól esett, mert őszintén elmondta, hogy nemzete nélkülem szegényebb, míg a magyar nem mondta, hogy milyen fasza, hogy van nekünk ez a Muzsink.
Az a de, az az, hogy káromkodok és cinikus vagyok. Ha valaki elolvasta volna az évek során kiszitált arany mondásaimat, van ott egy nagyon sokat mondó idézet, csak ugye milyenek az emberek, semmit sem olvasnak figyelemmel. Na az egyik ilyen arany mondás így szól, hogy (pontosan idézek): „A káromkodásról nem fogok leszokni. Még hogy én káromkodok? Akkor nem hallottátok Sanyi barátomat káromkodni a háztetőn, ha szálka ment a kezébe. „
A véleményem az, hogy egy élethű kor leíráshoz, le kellene írni mindent. Azért írtam, hogy le kellene, mert talán kevesen tudjátok, hogy mennyire türtőztetem magam. Igen, ennél sokkal piszkosabb vagyok. De hát adottak bizonyos hangjegyek, amikkel dalolhatok, igyekszem a piszkosság bandita becsület határait betartani.
Azt mondják a papok (ja, most kezdődik a tulajdonképpeni napi bejegyzésem), na szóval azt mondják a papok magukról, hogy nem üzletelnek. Nem tudom mi rossz abban, ha valaki üzletel, de már amikor ilyent jelentenek ki magukról, hogy nem üzletelnek, én mondom, ott gyanús valami. Egyszer meg akartam venni valami jó száraz fát. Az asztalosnak a jó száraz fa, az maga a mennyei manna. A „szárad a fa” kifejezés onnan is inspirálódott, hogy szárad a fa. Képzeljétek el azt a mennyei képet, amikor az asztalos udvarán áll egy hegy fa és szárad. Az az asztalos szent lelke. Maga az élet. És ez a száradási folyamat árasztja a békét, a biztonságot, a hitet és az alkotó kedvet az asztalos lelkébe.
Ezért van az, hogy egy olyan asztalos életében, akinek nincs egy hegy száradó fája az udvaron, de talál eladó száraz fát, elmegy fűhöz fához és pénzt kér kölcsön. Ilyenkor már nincsenek finnyák, hogy jaj nem szeretünk kölcsönkérni. Meg kell venni és kész. Így mentem a tiszteletes úrhoz és kértem kétszáz márkát. Adott. Hogyne adott volna. Csak nem tudtam megadni az adott határidőn belül. De ha akartok egy hű korképet kapni az asztalosokról, akkor tudjátok meg, hogy nemcsak pálinkások és szivarosok és hazugok az asztalosok, de a kölcsönöket sem tudják megadni. Amikor valaki kölcsön ad egy asztalosnak, nem azért ad kölcsön, mert időben megadja, hanem azért, mert látszik a pofáján, hogy hajlandó kamatba dolgozni. Akinek ez nem látszik a pofáján, az sajnos nem kap kölcsönt. Rendszeresen minden hónapban egy napot ledolgoztam kamatba a tiszteletes úrnak. Egyszer volt, hogy vinnem kellett még két fiút, valami kerítést csináltunk, hát három napig csináltuk hárman. Azt mondja nagylelkűen a tiszteletes úr, hogy akkor ez legyen a kamat egy évre előre. „A faszát!” kiszaladt a számon. A babbácsi megnémult. - Most már legyen elég – mondtam dühösen, - ezzel ledolgoztuk a kétszáz márkát! - Jól van no-, mondta mártír képpel. És majdnem haraggal váltunk el. Ő nem így képzelte el.
Volt aztán egy vállalkozó, egy nagystílű vállalkozó, akitől ugyancsak kétszáz márkát kértem kölcsön. Ő nyíltan üzletelt. Meg is mondta, öcskös, nem baj, ha nem tudod megadni időben, dolgozhatsz kamatba. Rendszeresen minden hónapban felhívott, ezt azt rám sózott, olyan munkákat adott, amiket más asztalos nem szeret megcsinálni. Lekaparni a kerítést például, meg lefesteni, szóval ilyenek. Ment a Muskóczi rendszeresen kamatba dolgozni, de sosem volt egy teljes nap, mindig csak egy pár óra. Egyszer kellett neki valami ajtó tokot beburkolni. Elmentünk az akkori Dácsiámmal 15 km-re mert volt neki egy ismerőse, akinek volt tölgy fája. Az ő SAAB-jával nem lehetett elhozni. Azt mondta röhögve, hogy amennyiért vettem azt a Dácsiát, neki annyiba került a tükör a Saab -jába. Hogy tudom milyen az a Saab kocsi? Nem, mondtam neki, most hallom először. Nem részletezte. Akkor dolgoztam összesen két napot a tokon. Mondom munka végeztével, hogy akkor ez három havi kamat jó lesz? „Pula ta!” (Imrének: pula ta = a faszod), mondta az ember, mert román üzletember volt, hagyjuk a faszomba, dolgoztál elég kamatot, aszondja, kész, ezzel le van tudva az a kétszáz márka. Hálával telt szívvel mentem el tőle.
Meghogy én cinikus vagyok. Nem e az az igazi cinikus, aki tudja hogy állnak a dolgok, mégis szavak mögé bújva hallgatnak és mosolyognak? Mondtam a feleségemnek egyszer, te ez a Déva, legalábbis a magyar közösség tisztára olyan, mint a Twin Peaks. Senki nem mond semmit, belőled mindent kiszednek, de róluk nem tudsz meg semmit. Nem e ez az igazi cinizmus?