A cserkészek szokták játszani ezt. Körbeállnak, és különböző hangleejtéssel és ritmussal variálva ismétlik az alábbi mondókát:
„Itt egy balta, ott egy fűrész, el is menjek, ne is menjek, az erdőbe fát vágni?”
Sokszor eljátsszák, mégsem unalmas, mert mindig más vezeti le és mindegyik újabb előadási ötlettel áll elő.
Az este én is ezt játszottam magamban. Megírtam a tegnapi bejegyzésemet és elkezdtem gondolkodni, hogy itt egy gondolat, ott az írás, kitegyem is ne is tegyem az írást a blogomra?
Azt hiszem kezdek bölcs és belátó lenni. Azt mondtam, aludjak egyet rá, holnap átgondolom. Mára aludtam egyet és átgondoltam. Nem tettem ki az írást a blogomra. Mert mára lehiggadtam. Ma már másképp látom a tegnapi dolgokat. Ma már pozitívabb vagyok. Ma már nem látom olyan sötétnek, mint a tegnap. És ha még alszok egyet rá, holnapra már nem is találom megemlítésre méltónak. Ki tudja, talán ha ezzel a bölcsességgel kezeltem volna a blogomat, talán egyik írásom sem lenne publikus.
Eltelt egy hónap, mióta van áramom. Saját szerződésű áramom van. Annyi év után. Elgondoltam azon bejegyzéseimet, amik az áramról és viszontagságairól szóltak. Hogy talán nem is volt annyira érdekes vagy fontos, amint láttam vagy leírtam. Talán ha aludtam volna egyet rájuk?
Így lecsendesedve és megnyugodva az első hónap áram után, mit látnak szemeim? A tehenész kéményt épít. Magának építtet egy kéményt. Eddig egy vascső állt ki a tetőből, most látom egy szép nagy kéményt építtet. Tudom ezt nagyon, mert figyelgettem ezt a vascső kéményét elég sok ideig. Különösen télen. De nyáron is. De a tél volt az az időszak, amikor a kéménynek nagyon jó lett volna füstölnie. Mert minden nem füstös napot keményen felszámoltak nekem az áramot bérbeadók. És nem vették számba az én kéményes jelentéseimet, hogy az én úgynevezett magas villanyszámlám nagyon összefügg a kémény nem füstölésével. Mert egy az hogy enigmatikus módon megnőtt a nemfüstölős napokon az én villanyszámlám, de a hatalmas villanyfogyasztásra azt vágták hozzám, hogy ne beszéljek, mert aki ennyi villanyt fogyaszt a műhelyében, az sok pénzt termelhet. Én meg számoltam a ledes égők fogyasztásait és igen meggondoltam, hogy hova kellett kétwattos vagy háromwattos ledes égő.
Aztán hogy bevezették az én áramomat, nem telt el egy teljes hónap, és látom a vascső helyébe szép téglakéményt építenek. Ahogy a nagykönyv írja. Rájöttem, hogy valószínű a hiba bennem volt. Vagy nem voltam elég pozitív, vagy nem voltam eléggé paranoiás. Mert azt a vascsövet hiába néztem reggel és este, mert azon ha akarták sem jött volna ki füst, mert el volt dugulva, nem volt jó. Rájöttek. Hogy most van e ennek valamiféle összefüggése az én áramszerelésemmel, nem tudom. Ha alszok rá egyet, talán nincs. Holnapra elmúlik. Holnapra csak annyi maradna, hogy dejó a tehenész kéményt épített magának. De pozitív. De szép.
Csak arra lennék kíváncsi, hogy kinek jutott eszébe, hogy a kémény rossz? És hogy jöttek erre rá? És ha rájöttek, akkor emlékeznek e még arra, hogy a tehenész kéményét sajnálom már öt éve? De hát illik ezt a témát feszegetni annak, akinek a kémény miatt eladósodtam? És még két évet kell dolgozzak, hogy ledolgozzam? Nem illik. Sőt. Ha aludnék egyet rá, holnap ki sem tenném a blogomra.
Ma olyan vagyok mint a rossz diák aki megígéri, hogy holnaptól tanulni fog, na holnaptól én is aludni fogok egyet rá. Ma, nem. És ma azt is kiteszem, amire a tegnap azt mondtam, hogy alszom rá egyet.
