És
mondá az ember kora hajnalban feleségének, miközben kiméne a
levegőre a teraszra, egész éjjeli lábfájdalmas gyötrődés
után:
-Kedvesem,
ugyanazt a szagot érzem, mint amit Andorrából hazajövet a francia
tengerparton éreztem.
-Persze,
- dünnyögé a pokróc alól a feleség durcásan, hogy merészelte
az ő embere ilyen sötét hajnalon felébreszteni, - megint a
tengerpartól álmodozol?
-Nem
álmodozom én semmiről feleség, - szól vissza az ember a
teraszról – csak furcsa, hogy se nem a csirkék szaga se az
áramfejlesztő üzem szaga nem érződik, hanem egy nagyon kellemes
sós szellő szagát érzem, megesküdnék, hogy ez a tenger szaga.
És nem a Fekete Tenger szaga, hanem a Földközi Tenger szaga.
Niklodeon
vala ez az ember, ki feleségéhez szóla vala kora hajnalban, egész
éjjeli lábfájásos gyötrődés után.
És
szívá magába a sós levegőt Niklodeon a teraszon és megesküdne,
hogy ez a Földközi Tenger szaga, miközben szalada Jonásélu és
igen hangosan elkezde kiabálni, hogy mester, mester, nagy baj van,
hatalmas veszedelem jön ránk, irtózatos vizek hömpölyögnek
felénk.
És
jöve hatalmas tengervíz és elárasztá az egész országot,
Niklodeon házának csak a teteje maradt ki a vízből.
Nosza
volt irtózat és kétségbeesés, mert a hírek szerint dolgok
történtek a Föld belsejében, ami miatt átváltoztak dolgok és
természeti törvények és a sok víz bizony nem akara
visszahúzódni, mint az özönvíz idején.
Nosza
Niklodeon és családja felmenekültek a pajta tetejére, még annyi
idejük volt, hogy a víz elől néhány szerszámot s pokrócot
megmenekítettek. S teltek a napok a hetek, galambokat s halat ettek,
a világtól elszakadva, hírt se kaptak sehonnan, a tető
anyagjaiból ácsolt Niklodeon lakrészt maguknak, hála asztalos
mesterségének.
Jöve
aztán sokára arra vetődvén tákolt tutajon Korina és beszámola
a hatalmas vészről és a tragédiáról, mely oda veszejté az
egész világ lakosságát, aki valamilyen úszó alkalmatosságon
megmenekült, rövid idő alatt éhen hala. De hírlik, hogy van egy
sziget, ahol újra lehetne kezdeni az életet, de oda eljutni
teljesen lehetetlen.
Nosza
gondolkoda Niklodeon, mitévő legyen, arra sosem gondolt vala, hogy
innen elmenni kéne, mindig azon volt, hogy megőrizni azt ami van,
de ha így alakula a helyzet elkezde másképpen gondolkodni.
És
lőn egy reggel elkezdte bontani a pajta tetején a tetőt, mely
colos deszkákból volt összeácsolva, a szegeket is szépen
kihúzta, kiegyengette és elkezdett egy bárkát ácsolni a pajta
tetején belőle. Az ezer négyzetméter tetőből egy jókora bárkát
ácsolt, hogy belefértek bőven az egészen, sőt még hely is
marada másoknak, ha útközben túlélőt találnak. A hézagokat
pedig szurokkal tömték be, mert a pajta régi tetője szurokkal
volt szigetelve és arra csinálták aztán a fa tetőt, gondolván a
hőségre.
És
vala tizenöt erős vászon ablaksötétítő, amit még Andorrából
hozott haza Niklodeon, mikor egy szállodát felszámoltak, szép
zöld és tavaszi virágokkal rajta. Azok lettek a vitorlák.
És
vala aztán egy nap, amikor szélnek eresztették a vitorlákat és
az egészen elindultak az új világ felé.
Még
ma is mennek, ha meg nem találták.