“Hogyha
egyszer sok pénzem lesz, felülök a repülőre...” mondja a nóta.
(Ez nem valami nemzet vagy szellem, illetve lélekemelő bejegyzés).
Sanyi
barátommal kis munkaszüneteinkben, ha már a politikát
elosztottuk, elkezdünk arról álmodozni, ha megnyernénk a
főnyereményt...hej bezzeg de jó lenne. Persze ahhoz játszani is
kéne, nemcsak álmodozni róla. Mondja ez a Sanyi barátom, hogy
Angliában két öreg megnyert valami több mint százmillió fontot.
És akkor mi azon filóztunk (tudom a fényevők ilyenkor elborzadnak
miattunk), hogy ugyan mihez is kezdenénk mi azzal a sok lovettával?
Mert képzeld el, több mint százmillió euró bejönne a számládra.
Mi a francot kezdenél vele? Én eljutottam egy millióig, annyit
simán el tudnék költeni. Rendezni az adósságokat, új életet
kezdeni, családba is adogatni pár százezreket, néhány havert
(sok nincs) megdobni egy egy százezressel, szóval himi humi egy két
millát, na legyen kettő, el tudnék költeni. De nem látom a
többit, mondtam ennek a Sanyi barátomnak egy egy rövid
munkaszünetben.
Mégis,
mihez lehetne kezdeni mondjuk a többi kilencven nyolc millió
euróval? Mert azt mondtam ennek a Sanyi barátomnak, hogy nem látom
magam Malibuban a tengerparton három kurvával és kiszolgáló
sereggel magam körül. Megunnám két perc alatt, hogy nyalja
valaki hájas seggemet. S akkor mihez kezdjen az ember? Mert ekkora
lóvét ingatlanba verni, hogy ne vesszen az értéke, teljesen
marhaság. Kidobott pénz. S akkor mondtam ennek a Sanyinak, hogy
tudod te én mit csinálnék ezzel a lovettával? Hogy Mit?
Fellendíteném az erdélyi magyar asztalosságot. Néz engem ez a
Sanyi, mintha egy Harrypotteres figurává változtam volna. Hogyan
lendíteném fel? Hát úgy, hogy pályázatokat hirdetnék. Na de
nem ilyen lijilaji pályázatokat, hanem olyat, hogy átveszek
irdatlan mennyiségű emeletes faágyat, persze vannak minimális
elvárások, feltételek. Például egy műhely nem készíthet csak
egy emeletes faágyat, és külön díjazva lesz a dizájn. És ki
lesz választva a végén a totál erdélyi magyar dizájn, akár
több irányzatban is. Hát saccolok egy háromezer-ötezer ágyra,
de lehet a valóság ennél sokkal fagyosabb, és lehet, hogy néhány
száznál több nem jönne össze. De mondjuk lenne erre kétmillió
euró. Ha átlagban vennénk háromszáz eurót egy emeletes ágyra,
legyen négyszáz euró, az ötezer emeletes ágy. Nos, ezt az ötezer
emeletes ágyat kiosztanánk ötezer családnak, havi két eurós
részletfizetéssel. Ha ennek csak a fele jönne be, az havi ötezer
euró lenne egy valamilyen kasszába. S akkor azt mondom, hogy ezzel
a havi ötezer euróból -csak az emeletes ágyakból- erdőt vennénk
s fákat telepítenénk, például.
De
még mindig ott a kilencvenhat millió euró. Jó, akkor azt mondom,
hogy menjen még kettő milla a szekrényekre, és egyéb két millák
egyéb berendezési tárgyakra, azzal a feltétellel, hogy itthoni
fából legyenek, ne pozdorjából. Legyen ez húsz milla. Ez a húsz
milla azt jelentené, hogy ötezer asztalos műhelynek adtam négyezer
eurónyi munkát, ami az én kis szintemen biza egy jó három-négy
hónapos elfoglaltságot jelent. Ez lenne az első oxigén az ilyen
műhelyeknek. És lenne kábé ötezer erdélyi magyar családnak fa
bútorja, havi tíz eurós törlesztéssel, kamat mentesen. Ha ezek a
részletek bejönnek, az havi ötvenezer euró, minimum harminc évig.
S
akkor jön a többi. Legyen húsz milla euróban az első erdélyi
magyar lakberendező csarnok. Csak erdélyi anyagokkal, munkásokkal,
tervezőkkel készíteném el és abba a városba, ahol a
polgármester erre helyet biztosít. S mire meglenne ez a csarnok,
meglenne az erdélyi magyar dizájn is, s akkor lenne a következő
húsz milla, hogy ezt az áruházat telerendeljük erdélyi magyar
lakberendező tárgyakkal. És ismerve magamat, nem sajnálnék pár
millát egy irtó kemény információs irodára, mely lerohanná az
ország-világ összes lakberendező irodáit, üzleteit.
Létrehoznám
azt az erdélyi magyar dizájn iskolát, ahol tulajdonképpen
napvilágra hoznánk a genetikailag velünk hozott álmokat,
elképzeléseket a magyar életvitelről, berendezésről és így
tovább. Hogy a skandináv ikea a tenyerünkből egyen, mikor
dizájnunkat nézi.
Hát
most nézzétek meg azt az idióta ír szteppelést, egészen
nevetséges, jó a zene oké, de azok a pattintások...ennél többre
vagyunk mi képesek. És ha abból ekkora felhajtást tudtak
csinálni, nekünk több mondanivalónk van.
Nem
tudom, hogy mit jelentene ez az erdélyi magyarságnak
statisztikailag, már azért sem, mert nem találtam a neten egy fia
statisztikát sem az erdélyi lakosság szakmai felosztásáról,
valószínű csak ilyen választói statisztikák vannak nagy
titokban őrizve a pártok fiókjaiban, hogy hány asztalos volt vagy
van, az senkit nem érdekel.
Ha
megnyerném azt a százmillát, bíz isten ezt tenném. Jó, félre
tennék még két millát, ha valahol elrekedne vagy elrekesztenék a
tervet, legyen mivel repülőre üljek és Malibuba menjek tököt
vakartatni...
Most
csak úgy mellékesen kérdem, vajon hány száz millát lopkodtak
össze vezetőink, és abból hány centet vertek vissza az erdélyi
magyarság gazdaságába? Csak kérdem, nem vertem bottal. Mert ha
igaza van ennek a Nastasenak, hogy minden lakos ezer euróval lóg a
FMI-nek, az a másfél millás magyarságnak az másfél milliárd
euró. Hol van ez a másfél milliárd euró?