Elgondolkodtató
azért, hogy van benne valami igazság.
Azt
mondják, hogy a negatív dolgokkal foglalkozó emberek lehúzzák a
többiek kedvét a jó dolgoktól. Konkrétan, ha valaki meglátja a
dolgok rossz oldalát és azt hangsúlyozni szeretné, ez a valaki a
többiek szemében, életében, értve vagy nem, de a toxikus elem. A
rothadt alma magyarán, az egyébként egészséges almák közt.
A
sikeres vállalkozók zöme ezzel számol le leghamarabb, hogy
eltávolítja életéből, útjából a toxikus elemeket, embereket,
akadályokat. Magyarán, ha sikeres akarsz lenni, az olyan toxikus
elemeket, mint például az emberi empátia, megértés, szeretet,
segítőkészség, ésígytovább, ki kell vetni, mert a
vállalkozásban ezek az elemek nem hoznak profitot, azaz toxikusak a
profitra nézve. Mondván: előre nézünk, nem gondolunk a rosszra,
lépésről lépésre haladva építkezünk. És előre néz, nem
gondol a rosszra (szegénység, nyomor, genetikai örökség,
lúzerség, predestináció, ésatöbbi...), lépésről lépésre
haladva építkezik. Megfogja a pozitív oldalát a dolgoknak,
miszerint: siker, növekedés, elismerés. Ezért használja a
bevált módszereket: kamu, sumák, hanta, félrebeszélés,
furakodás, kitúrás ésatöbbi.
Mindezt
frissen borotválva, jól fésülten, nyakkendősen, bizakodó
műmosollyal.
A
jóhiszemű, káros szenvedélyektől (igazság, valóság
felismerése) mentes alkat ezekre mind vevő. Ezeknek szól a
marketing.
Aki
nem dől be a marketingnek, az a toxikus elem. De tényleg. A sikeres
vállalkozó szemében az aki átlát a szitán, az valóban a
toxikus elem. Aki a reklám és a marketing mögött csak a
sumákságot, a munka nélküli meggazdagodás legocsmányabb módját
fedezi fel és nem a "valós és hasznos" termékeket illetve
szolgáltatásokat.
A
statisztikák kimutatják, hogy valóban az emberek hinni akarnak a
jóban. És hiszik, hogyha nem vesznek tudomást a rosszról, az
nincs is. Aki azt mondja, hogy van a rossz, az a toxikus elem a
társadalomban.
Ha
az ember a jóra koncentrál és csak a jóról beszél, a
környezetében az emberek is a jó fele irányulnak. Ebben is sok
igazság van. Feltéve ha mind barmok volnánk.
Igen,
felfedezem személyemben a toxikus elemet, ami a társadalomra nézve
a sötétséget hirdetem. Hisz kevés aranyat tudtam eddig kimosni a
mocsárból, valóban nincs sok amit fel tudnék mutatni. Valahol egy
Józsis -féle mutáns vagyok, aki mutánssága miatt bevállalja a
toxikus elem szerepét.
Ezért
tudok megbocsátani Józsinak. Meg a tehenésznek. Mert szándékuk
tiszta arannyal van kikövezve. Nekem kell a pisiszagot másként
értelmezni, nekem kell elfogadni a toxikomán lelkületet.
A
társadalom nem tud szembe nézni velük. Én igen. Mert én
toxikumban fürdök „all night long”....(hogy ilyen beach hangon
legyek).
Persze,
van aki nem tud felemelkedni egy egy toxikus fürdő után. Lelke
szanaszét fekszik, kimerülve, mintha a sátánfajzatjai
mozdonyként vágták volna földhöz. De én hamar összeszedem
magam. És elkezdek számolni. Fejben, hogy papírt se kelljen
pazarolni rá. Pedig van itt néhány félig elhasznált füzet meg
lap, némely több mint ötven éves. Minek is tartom?
Elkezdtem
fejben számolni, hogy a fiam osztályából majdnem mindenki, de ne
essek túlzásba, mondjuk a fele ki itt, ki ott nyaral, görög
tenger, Magyarország, Ausztria, ésatöbbi, ugye mi is jó
kispolgárosan kigyúrtunk egy hitelkártyás tengerezést, amit be
kell valljak, hogy egy kicsit meguntunk.
Nos,
ez a hitelkártyás idehazai kispolgáros tengerezés belejött egy
háromezer lejbe. A külföldön tengerezők nem ússzák meg
ennyiből, de legyen az övék is háromezer. Legyen a tizennégyből
hét ilyen háromezres. Az húszezer. Húszezer lej.
Toxinokkal
tele fejemben elgondolkodtam egyet. Hogy mi szülők azon a címen,
hogy a gyerekek jól érezzék magukat, ezt a húszast beleverjük
egy egyhetes együttlétbe (úgymond), hogy a család fogalmát egy
kicsit vastagabb ceruzával retusáljuk. Ha nem más, erre az egy
hétre.
Sosem
felejtem el a gyerekek megdöbbent arcát, amikor azt mondta a tanci,
hogy na akkor ennyi volt, vége, itt a vakáció. Szevasz tavasz.
Csóró kölykök nem tudták megmagyarázni, hogy mi az amit nem
értettek, de én igen. Én azt értettem ki a döbbenetükből, hogy
jó, nincs több tanuláskényszer, de akkor mi lesz velünk? Jön az
a nagy, irdatlan nyári unatkozás?
Igen
gyerekek, jön az a nagy nyári unatkozás.
Tévé?
Számítógép? Tabletta?
Jaj
neeeem! Pattog a csinos aranyalma, az én gyermekem nem tévézik,
nem számítózik, nem tablettázik. Így a megtisztult lelkű
anyuka. Nem? Akkor honnan tudja az új mod pack-ok letöltési
helyeit a Minecrafthoz? Csak kérdem.
Előzetes
piacfelmérést mérve, rákérdeztem a fiamra, hogy ha lenne egy
ilyen nyári programajánlat az iskolában, hogy játék,
kézművesség, sport, sétálás, közös filmnézés, beszélgetések
ésígytovább, hogy érdekelné e őt?
Szája
a füléig vigyorodott és boldogan igent bólintott. Hogyha nem kell
tanulni, bármikor, bármennyit.
Mondja
ez a Sanyi barátom, hogy a fiát viheti ilyen nyári óvodába, napi
húsz lejért. Játszás, kaja, alvás, játszás. Hogy van ilyen.
Hogy napi húsz lejért.
S
akkor elkezdtem itt fejben számolni, hogy van kérem szépen a két
negyedik osztályban összesen harminc gyerek. És ebből hétnek s
szülei egy hétbe belevertek minimórum húsz-ezret. És azt
mondjuk, hogy az iskola nem csinál nyári programot a gyerekeknek,
mert nincs fond.
Most
hogy mondjam? Ha ezt a húszezret letennénk egy rakásra és azt
mondjuk az iskolának, hogy tessék nekünk egy nyári programot
ajánlani a gyermekeknek, én nem hiszem, hogy az iskolában nem
kerül tanár, vagy nem tudnának szerezni erre alkalmas embereket,
akik egy nyári programot le tudnának szervezni ebből a pénzből.
Most
nézzük csak a tényeket.
Amikor
azt mondom, hogy az iskola így nem jó, akkor egy rothadt alma
vagyok az egészségesek közt. A toxikus elem. Rámutatok a bajra,
azt mondják, hogy negatívista vagyok. A pozitív szüzkurvaság
lendületét szegem.
De
ha azt mondom tegyük össze a lóvét és oldjuk meg a gyermekeink
nyarát, hogy minimalizáljuk a gépezést, tévét s ilyeneket, na
erre mit mondanának a nagyokosok? Mert hol itt a toxikus elem?
Nem
e az a toxikus, hogy nem akarnak ezek tudomást venni a nagy bajról?
Nem e toxikomán az olyan, akinek a megoldást is benyújtják, de
nem akar tudomást venni arról, hogy tulajdonképpen az egész világ
egy toxikus mocsár?
Mihez
viszonyítjuk a jót? Ha nem a rosszhoz?