Egy
lejre nem adok számlát, van egy kőkemény kegyetlen szervezet,
mely ezért az egy lejért, mert ő azt mondja, hogy elvileg ez is
lopás, bezárja az üzletemet pár hónapra, és kitesz egy táblát
az üzletre, hogy csaló és tolvaj vagyok. Mert aszongya, hogy a
néptől vettem el annak az egy lejnek az adórészét, ezzel
megrövidítve az egészségügyet, a nyugdíjrendszert s egyáltalán
az ország gazdaságát.
Túlfelől
bejön egy aranyos kislány, hogy otthon üldözik, nyírják.
Nyugiban átsétál az európai határon, senki nem kérdi mi, hogy,
mi, s ki s merre, aszongya, mejen németbe a szabad világba. Mihelyt
jóllakik és megfésülködik, aszongya, hogy Izráel nélküli
világot akar. S a pofák még le se szakadnak. Hisz szabad világ
van.
S
akkor elmerengek itt buta mintiai asztalos mivoltomban, kit felemészt
az ilyesmi, hogy a kóbor kutyák elől kerítéssel védem a kertem,
mert azokat istenőrizz nem kreszténység kinyírni. De
garázdálkodhatnak, az nem baj. Ha mindent teleszarnak, lepisilnek,
letaposnak, madarat, macskát széttépnek, az nem baj. Hogy embert
megmarnak az se baj. Csak ne bántsd őket.
Hogy
kinek érdeke engem egy lejért halálra üldöztetni, erre profi
gépezetet beállítani, finanszírozni, de az európai határt még
legalább kóbor kutyákkal sem őriztetni?
Én
nincs honnan átlássam ezeket, se nem értek hozzá. De az az
elöljáró, aki állítólag azért van ott, mert nála okosabb s
ügyesebb nincs, az miért nem teszi szóvá? Ha valakik nem engedik,
gátolják okosságában, miért nem teszi közzé?
Azért
talán, mert a rendszerben lévén, esélyes pénzes pályázatokat
elnyerni, amikkel ha kétesen is számol el, elnézik neki?
Ha
a vezetőség és annak családtagjai, barátai, s ezekhez a
társaságokhoz kötődő intézmények függenek egymás
befolyásától, nagyon egyszerű bármilyen projektet fentről
leküldeni. A vak zsusztícia vakon engedelmeskedik.
Mi
a pórnép meg amíg itt bambulunk s ébredezünk, már történnek
vígan a dolgok, hogy már késő és időpocsékolás az indulatos
kommentelés. Csak jól egymásnak esünk.
Valahogy
úgy vagyunk ezzel, mint István kerál mondta: Veled, de Nélküled.
Na nem úgy gondolja senki a hitet, hogy esetleg mi az Úr terve
velünk európai néppel, hanem esetleg besegíthet...egy pillanat,
mindjárt megmondja valaki, milyen alakulatnak, s miféle
gittegyletnek. Mert isten sem hülye a gyengéket segíteni.
Ezt
papolóm én itt évek óta, hogy valamit elbasztak itt velünk ezzel
a kereszténységgel. Mert a nagy istenimádattal nem erősödtünk,
hanem alázatos barmok lettünk, mindenünket ingyen adjuk, kérdezés
nélkül. De ugyanakkor egy specifikus mellékterméke ennek az
álalázatos istenhitnek, hogy gyermekeink jövője nem érdekel
minket. Mert valakik nagy okosan találtak olyan igeverseket, melyek
alátámasztják a gyermek otthonról való kiutálását.
Egy
olyan perverz csomagban van nekünk isten feltálalva, hogy Krisztus
egyszerű s lényegre törő szavaival sem tudunk rendet tenni benne.
S
pedig ha ebből az apokaliptikus világból ki akarunk mászni,
Jézusra kéne figyeljünk egy kicsit.
A
család, a barátság, a testvériség fogalma hiányzik minden
napjainkból. Ezért távolodunk egymástól, engedjük meg
magunknak, hogy mindennek lemondjuk egymást, ezért közeledünk a
technikához, ezért keresünk barátot kipótló gépeket, mert nincs
bejárásunk egymáshoz. És ez az apokaliptikus állapot, hogy baj
esetén nincs kihez bemenjünk védelemért.
Mert
hiába önműködő, önellátó biokert, egyedül a hordák ellen
nincs esélye senkinek. Patakból mosdani, bokorba szarni elég egy
nap, az ember megtanulja, ha rá van szorulva. De kapcsolatok,
barátságok építésére nem lesz időnk. S a bizalmatlanság nagy.
De
mit beszélek? Most, mikor látjuk beteljesülni a borzalmat, most
sincs erőnk sem Istenhez kiáltani, sem élő barátokat szerezni,
sem semmi.
Úgy
van ahogy meg van írva: az utolsó napokban az egyik kaszál a
mezőn, a másik otthon szoptat, úgy jön el a velág vége. Noha
előre voltak bocsátva a jelek. Nemde a fügefa levelei ha
elszáradnak, tudjuk, hogy jön az ősz, s ha az ég beborul, jön az
eső?
