A
becsületesen végzett munkán nevelkedett társadalom munkára
alapuló tekintélye napjainkban hanyatt vágódik. Valamikor
hallatlan abszurditások ma lenyűgöző és egyben letaglózó
hatalmat kapnak.
A
kommunizmus elvében noha van valami igazság, hogy méltó az ember
a maga bérére és gondolkodjunk közösben, meg hogy mindenkinek
egyformán jusson, de hogy hogy nem, a nép legaljából kerültek
elő a megmondók, a nép vezetői, a buták, bunkók s vademberek
díszpéldányai, akik által lett aztán az a szörnyűség ami
lett.
Ez
a globalizálódás is megszüli aztán a maga szörnyeit s a maga
furcsaságait.
Megéltem
én is párszor, most a feleségem éli meg egyenesben, amikor a
becsületes, odaadó, szakértelemmel tele munkájáért
veszélyeztetve van állása.
Eszembe
jut apámnak az a története, amit mint teológus hallgató élt meg
az akkori püspökkel. Forradalmas hangulatokat éltek meg korában s
egy ilyen forradalmi szegmensben szót hoztak a fiatalok arról, hogy
a papoknak annyi kiváltságuk van, hogy teljesen Krisztus ellenes.
(Fiatalokban szoktak ilyen morális gondolatok motoszkálni). Erre a
püspök behívatta apámat, mint ezen gondolatsorok szerzője és azt
mondta neki szeretetteljesen, hogy egy dolog az, hogy neki nincs
szüksége bejárónőre, aki főzzön s takarítson a papi lakban,
de lehet, hogy a következő papnak szüksége lesz rá. Megfedés
kíséretében szóhoz sem engedték apámat.
Később,
amikor a telefonoknál dolgozott, s csapatával mindig
túlteljesítették a tervet, nem a buzgóság miatt, hanem a
szorgalom eredményeként, a többi csapatmester gyakorlatilag
kikészítették, mert nem tudták elviselni, hogy egy senki magyar
többre megy mint ők, ezzel megemelve a mércét. A kommunizmusban
nagyon könnyen a nép ellenségévé váltál, anélkül, hogy
bármiféle védelmed legyen. Nem lehettél okosabb a népnél. A nép
feletti okosság a kiváltságosok eszköze lehetett és azt
megfélemlítésre használták a trógerekből verbuválódott nép
vezetői.
Ezt
megéltem én is a kommunizmusban, a 89-es váltás után azt hittem
változni fog a világ, de fenét.
Bárhova
kerültem, végeztem a munkám. És ez baj volt. Rövid idők alatt
valamiért mennem kellett mindenhonnan. A képlet egyszerű volt
mindenhol. A kollégák nem viselték el, hogy jó voltam, végeztem
a munkám, látszata van munkámnak. Kívülről csak annyi látszott,
hogy mind megyek. Nem férek a bőrömbe. Pedig jó lenne
megállapodni. A könyökléshez sosem értettem, imádtam a munkát
s megfogtam a végét, bármi legyen az. Persze mit sem sejtettem,
hogy globalizálódó világunkban, ahol a jogok a lustasághoz,
léhasághoz ugyanúgy biztosítottak mint a munkához, a demokrácia
arról szól, hogy ha a többség bunkó, akkor mindenkit húzzunk le
a bunkó szintre, én dolgoztam.
Humanitárius
szervezet nemcsak alkalmazottai, de főnöke is megdorgált azért,
mert túllelkesedtem a saját pénzemen létrehozott táborokat,
ellehetetlenítettek, amíg aztán lemondtam önként, most már
nemcsak a kommunizmusban csalódva. Mint sztrájktörőt, ki megemeli
a mércét puszta létezésével, kivetett magából mindenféle
rendszer.
Mert
egy az, hogy én dolgos vagyok, de mi van, ha a többségnek nem
ugyanez a hozzáállása, elgondolása a munkáról?
Szegény
feleségem láncban, kordonátorként éli ezt meg mostanság.
Hogy
szorgalmas munkával kiépített egy patikaláncot, figyelembe véve
a humán részét is a dolognak, a profitot is, erre kiháborodtak
főnökei, hogy nem jó amit csinál. Mert nem pótolható a
személye. Függ tőle a lánc. És ez borzasztóan irritálja őket.
Mert
amíg más láncok megfélemlítés és kényszer által nem mennek
sehogy, az ő lánca szorgalom s munka által megy. Tehát, az ő
esetében a vezér marketingnek nincs hatása, nem lemérhető, nem
pótolható. Hiába jók az eredmények.
A
dolgos ember előbb utóbb a saját érdekében, önként vonul ki a
társadalmi életből, mert a léhaság, a pancser munka
elképzelhetetlen számára.
A
globalizálódás ezennel azt is jelenti, hogy légy bunkó mint
mindenki.
Ilyen
miliőben a fiatalság sem lesz más, és könnyebb degradálódni
mint fejlődni. Aki meg nem bírja aggyal s lélekkel, az vagy
visszavonul, nónéjmként műhelykedik, mert hiába ügyes,
becsületes, a többség megveti azért, vagy jöhet az alkohol,
drog s a hídról leszökés.
Én
inkább a legmocskosabb utat választottam: nónéjm munka.
Nem
globalizálódok.
