Meglehet, hogy a szép tulipánok kórusban
zengedezik némán az örömódát és minden szellőcske megrezegteti teljes
valójukat mint megannyi ingadozás. Teszik ezt nagy hetykén a tavaszi
hűvösben, amíg a földben lappangó, lusta magok, gyökerek készülnek
megmutatni a Teremtés igazi természetét, ahol nincs együttérzés,
szeretet, filó, hanem unottan és egyértelműen a nagyok, tüskések, szúrósok,
megeszik a kis hetyke szeleburdikat.
S akkor jön ez a Jézus és mindent a Természet ellen fordít: nem a nagy eszi a kicsit, hanem a kicsikből lesznek a nagyok.
S akkor az a káosz, ami eddig rendeződni látszott, megbolydul, a
rendezett kufárasztalt felborítja és egy új természeti törvényről
kezd beszélni.
Csak hát erről mit sem akar tudomást venni a
kertemben felnőtt másfél méteres gyom generáció és millió csiga, kik
persze nem a csípős csalánokkal kezdenek ki, hanem minden más gyengével,
ami még megmaradt.
Erről a magát krisztocentrikusnak valló
néprétegek sem vesznek tudomást. Továbbra is, noha vizet prédikálnak, a
nagyot kicsievésre bátorítanak.