Most már lassan rá
vagyok kényszerülve a szemlélet váltásra. Eddig csak filóztam,
hogy jó lenne egy kicsit drágábban dógozni, maradjak is
valamivel, ne csak a benzin s áram s ilyenek. De lassan eltűnik az
a kategória munka és piaci szegmens, mely ezt a benzin s áram
költséget kihozta. Kérik az árajánlatot, s eltűnnek,
elhallgatnak. Nyolcból egy munka ha befut. Az is a legszarabb.
Éppen elgondolkodtam,
hogy feleségecském azt bevállalta, hogy eltart, de bónuszba a
műhely eltartásról nem volt szó. Tehát meg kell jól gondoljam
miért teszem be a műhelykulcsot a zárba kinyitás végett.
Elkezdtünk mi ezzel az
Ildikóval egy közös projektet, hogy régi bútorokat dobjunk fel,
alakítsuk át, tegyünk hozzá egyéb meglátást és lépjünk be a
dizájn bizniszbe. Mert amint Ildikó mondta (nem én) ő megálmodja
és én megalkotom. Ezt még a tavasszal mondta, de közben odaállt
mellém csiszolni, vágni, festéket leégetni, hogy meg is akarja
tanulni az alap dolgokat.
Be kellett lássam, hogy
minden liberalizmusom ellenére eléggé fenntartásosan fogadtam
Ildikó konkrét dolgozás vágyát. Mert egy véznácska nő, tele
színekkel a feje, olyan route 66 nézéssel. Na gondoltam, szánalmas
lesz neki szembesülni a tényekkel, hogy meglátása van, de a kézi
asztalosság az más. A kellemesen csalódás sorozata jött rám
aztán, amikor látom egyre másra úgy kezeli a kézi szerszámokat,
mintha született asztalos lenne. Hogy sok férfi ember
megirigyelhetné azt a kéztartást. Arról nem is beszélve, hogy
megállás nélkül csinál mindent, nem kell noszogatni, rászólni.
Legfeljebb azért szóltam rá, hogy nem kergeti a tatár. De hogy ő
szereti.
“In this days”, ahogy
olvastam valahol és ez a kifejezés bennem maradt, Ildikó olyan
mint egy kicsike szoftver a nagy hardverben. Mert a Dinó kihalóban
van, nincs elég fű. De arra nem gondolt a Dinó, hogy táplálkozási
szokás megváltoztatásával eltolható a kihalás. Jó, mondjuk
eléggé sarkított hasonlat, de végül is ilyen sarkított az én
műhely kérdésem is.
Furcsa az én hozzáállásom
is, mert eddig mindig én húztam magam után mindenkit. Most mint
egy vakvágányra húzatott öreg gőzmozdony puffogok semmi jót nem
sejtve. Mondtam Ildikónak, őszintén, ebben az átalakítós projekt
gazdaságosságában nem hiszek, kétlem, hogy lenne erre piac, de
hiszek benne, meglátásában, mert valamiben hinnem kell, és
csináljuk amit ő mond. Habár nem lennék meglepve ha mégis lenne
rá piac, mert valamikor szentül meg voltam győződve, hogy a mobil
telefon hülyeség, senki nem fogja venni. Ennyit az én biznisz
érzékemről.
Hiába, én a munkás
vagyok. Szorgalmam vitt valamire, nem a nagy eszem. Addig csináltam,
jól-rosszul, amíg valami csak lett. Sokat dolgoztam. Akinek nincs
esze és tehetsége, az sokat dolgozik. Ennyi.
A zenében is talán a
szorgalommal mennék valamire, de szerteágazó tevékenység skálám
miatt elmaradnak a gyakorlatozások. Igaz, hogy a stúdió projektre
szánt időm egy kicsit indokolatlanul sok, de úgy vagyok a
munkával, hogy amíg be nem fejezek egy fejezetet, mind oda jár az
eszem. Igaz több fegyelmet kéne bevigyek életembe, és minimum a
napi öt perc gyakorlást be kéne tartsam.
Lassan kialakul a mix&keys
szoba lezárása. Mint mondottam, a dob bunker mellé kell a keverő
és billentyűs szoba. A dob bunkerbe nem férek mindkettővel. De
már azt is kiagyaltam, hogy hogy a dob bunkerből is kezelhetem a
számítógépet egy másod billentyűzettel és plusz képernyővel.
Fontos a felvételeknél.
Ha lezárom a mix szobát,
hőszigetelést, falakat beburkolom, egy darabig megnyugszom. Majd az
akusztika alakítást időben fogom csinálni, de az már nem lesz
ilyen hej rukkos, mint maga a szoba kialakítása.
Azért is kell, nekem ez a
szoba, mert jön a hideg, kell egy fűthető kisebb szobácska, ahol
majd tovább művelem elektronikai bütyköléseimet. A Thomas
orgona, a csöves gitárerősítő és a házi monitor hangfalak.
A házilag készített
monitor hangfalak minden szaki szerint egy totál failed hozzáállás.
Meg kell venni a drága monitort. Minél drágább, annál jobb. Akár
kétezer juróra is felrúg egy jó monitor, állítja egy stúdiós
ismerősöm, ő olyat használ. Sajnos nincs lehetőségem élőben
meghallgatni egy ilyen monitorozást, de megfogadtam, hogy addig nem
veszek, amíg nem hallom a saját füleimmel. Mert az olcsó
kategória aszondják nem jó, a drága az igazi.
Hogy lineárisan
közvetítik a frekvenciákat, nem a fülnek tetszetően, mint a házi
hifik. Ok, ezt értem. De amikor olvasom a hyperszuper stúdió
monitorok leírását, ott olvasom, hogy kacifántos szűrőkkel van
tele meg egyéb facilitásokkal, s akkor kérdem én, hol itt a
linearitás? Na de mindegy. Nem értek hozzá, ezt belátom. De nem
adok ki több száz eurót valamire amiről nem tudom mi. Ha majd
meggyőződöm róla, akkor viszem a vasat a Dákba hogy monitorra
gyűjtsek. De addig csinálok még egy szett ládát.
Vettem egy napszámosbér
erejével egy pár régi Pioneer hifi hangfalat, ilyen vintázs az
is, nekem tetszik a hangja, mert nem hifire van gyúrva, azaz nem
döng, nem sziszeg feleslegesen, hanem ugyancsak lineárisnak hallom,
csak a ládája van ramatyra verve. Meg az egyik mély hangszóró
nem szólt, leszakadt a tekercstől kivezető szála, elég nehezen
forrasztottam össze, le kellett operáljam azt a kis védő kobakot
a tölcsér aljáról. De megreperálva ugyanúgy szól mint a másik.
Persze egy szaki már ettől is köhögne, hogy biztos fertőzött
már, irány a kukába vele. De nem. Mert ha stúdió monitornak nem
fog beválni, jó lesz a műhelybe nekem zenét hallgatni. Nálam
semmi se vész el, csak átalakul.
Tulajdonképpen a mixes
szoba is mind újrahasznosított anyagokból van összerakva, amiket
a pénzes asztalosság nem tűr el, például régi bútorok
oldalaiból, iskola padok asztal lapjaiból, csomagoló
polisztirének, plafon szigetelésnek régi, használhatatlan
matracok, megmaradt huzalok, foglalatok, üveg, ajtó, zár, göcsös
fa, használt deszka újra legyalulva, ömlesztett facsavarok,
bontott gipszkarton és mindezt egy lepukkant csarnokban... Ne
hazudjak, vettem három kapcsolós dugaszt és egy kapcsolót újan,
mert az nem volt nekem.
De a továbbiakban a
helyiség akusztikai kezelését kizárólag megmaradt, hulladék,
illetve újrahasznosított anyagokból lesz kialakítva.
Hát így...vasárnap
hajnaliban, mert aztán megyek dolgozni egyet...
Mint a zenebanda: játsszuk
el újra...
