Az
asztalos munkálatokban is van egy fajta ritmika, dallam és
hangszerelés. Itt nem a dolgok magasztosító oldalára gondolok,
hanem arra, hogy egy egy munka kötésről kötésre épül, amíg
kialakul azzá ami.
A
végső kinézet elképzelésből, gondolatban lebontani elemeire az
asztalos készítményt és azt a valóságban megalkotni, ez az
asztalos dolga. Lehet ebben gagyiság is, vagy májsztróság is. A
májsztróizmus az amikor minden csapolva van. A gagyiság amikor
minden csavarozva van. Viszont a piac ma inkább a gagyi alapú
asztalosságot tűri meg. A zenében is így van, a szintetizált
hangokat könnyebben meg lehet szólaltatni és teljesebbnek hatnak,
mint egy gitárhúr hangja. Egy szintetizált hangban lehet ötven
hegedűnyi hang. Sosem fog úgy szólni, mint ötven hegedű, de
szól. És olcsó.
Az
adaptálódás kérdésén múlik, hogy túlélem a mát, vagy korán
kihalok. Ezért csavarozok. Más világnézetre kényszerít, de ha
csapolnék, nem értenék, mirefel, csak azt tudnák konkrétan
felfogni, hogy drágább. Ágy ez is, ágy az is, mondják. És
tényleg. A baj a belém idegződött szokásokkal van.
Szeretem
Santanat. Igaz, csak egy pár dalát. Az ami mögötte van, az a
latinos csindaratta, na azt kifejezetten utálom. Amikor pereg, ropog
cincog mindenféle ütős, ilyen Rio féle karneválista hangulatra
emlékeztet engem, ami az én Bachos, egzaktra törekedő lelkem nem
tud rezonálni. Próbálom Santana Európáját midiben megérteni,
és nagyon nehezen megy. Nem vagyok zenész, de azt amit midiben
eddig úgymond kidolgoztam, megértettem. Nincs is baj nálam az
egyszerű nótákkal. Esetleg addig van egy kis töprengés, amíg
megértem a szerkezetet és a dallam vonalát. Például a Woman in
love-ban, ezzel a Barbrával, két helyen a verset megtoldották egy
egy ütemmel. Elég volt hozzá, hogy emiatt szét kellett szedjem a
dalt, hogy megértsem, mitől nem folyékony a dal. Olyan ez, mintha
egy fát valamiért hosszabbra hagynék valahol. Kevesen értenék,
hogy miért is. Azt értem, hogy ebben a dalban ez a plusz kellett,
de egyértelműen pluszba kell tenni, ahhoz, hogy egyben legyen. Egy
kicsit nézegettem, hogyan lehetne kiiktatni, avagy a dalt
visszavinni a szokásos kereteibe, de rájöttem, hogy vissza kéne
bontani a Világ eredetéig a dolgokat. Nincs rá idő. Megtanulom
így, hogy ott azoknál a résznél kiáll két decka.
Első
körben a Santana Európája egyszerűnek tűnik, tésztaszelet,
gondoltam. De nem az.
Nagyon
szépek a motívumok, nem hiába örökzöld sláger, de annyira latin
a gitárjáték, hogy borzalmas. Valószínű nemzeti vérmérsékletből
fakad a néha tiszta, érthető gondolat, érzelem, a hirtelenkedő,
kapkodó, durva kötő elemekkel. Miután már száznyócaccor
meghallgattam, egyszerűen nem értem, mikor, honnan vesz ki egy egy
ütemet, illetve ad hozzá egyet. Ami megtévesztő, hogy a basszus
és orgona hajszál precizitással követi a világ rendjét, viszont
a gitározás olyan, mintha most találná ki a dolgokat, avagy
valamikor kitalálta és ezt azóta hangról hangra betanulta,
újrajátssza. Szerintem a Santana Európáját meg kell tanulni
kívülről. Noha nagyon szépek a motívumok, nincsenek rendbe rakva.
De lehet ez a latin gondolkodás.
Még
dolgozom rajta egy keveset, ha úgy érzem, hogy
megszencségtelenítem, legfeljebb majd nem teszem fel az albumba. De
át szeretném rendezni a dolgokat. Megpróbálom, na.
Azt
tudni érdemes rólam, hogy a szimfonikus zenétől elalszom. Azok a
vonósok rám altató hatással vannak. Ilyen vagyok, bunkó. Viszont
James Last feldolgozásai beloptak életembe némi klasszikus
hangszer iránti érdeklődést is. Valahogy úgy tudta hangszerelni
a klasszikusokat, hogy élénkebb lett tőle a dal. Nem a
nyomdokaiban lépek, erről szó sincs, azon a szinten vagyok, hogy
senkinek a nyomdokait nem vehetem még célba sem, de azon vettem
észre magam, hogy a midis keveréseimbe ugyancsak belopok klasszikus
hangszert is, illetve hangszerelést is. Az egyik James Last
feldolgozását én is, inkább le dolgoztam, mint fel, négy, öt
hangszerre írtam át a dalt, noha ebben az esetben írásról sem
beszélhetek.
Magyarán
összecsavaroztam pár deckát és büszkélkedek vele, mint a bankár
az első rusztikus székével, amit ő csavarozott össze. Úgy
tekintek rá, mint amikor valaki összeszerel egy ikeás bútort és
jól érzi magát, hogy képes volt rá.
Az
öregedés szánalmas napjai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése