Ikeás zenélés

Az asztalos munkálatokban is van egy fajta ritmika, dallam és hangszerelés. Itt nem a dolgok magasztosító oldalára gondolok, hanem arra, hogy egy egy munka kötésről kötésre épül, amíg kialakul azzá ami.
A végső kinézet elképzelésből, gondolatban lebontani elemeire az asztalos készítményt és azt a valóságban megalkotni, ez az asztalos dolga. Lehet ebben gagyiság is, vagy májsztróság is. A májsztróizmus az amikor minden csapolva van. A gagyiság amikor minden csavarozva van. Viszont a piac ma inkább a gagyi alapú asztalosságot tűri meg. A zenében is így van, a szintetizált hangokat könnyebben meg lehet szólaltatni és teljesebbnek hatnak, mint egy gitárhúr hangja. Egy szintetizált hangban lehet ötven hegedűnyi hang. Sosem fog úgy szólni, mint ötven hegedű, de szól. És olcsó.
Az adaptálódás kérdésén múlik, hogy túlélem a mát, vagy korán kihalok. Ezért csavarozok. Más világnézetre kényszerít, de ha csapolnék, nem értenék, mirefel, csak azt tudnák konkrétan felfogni, hogy drágább. Ágy ez is, ágy az is, mondják. És tényleg. A baj a belém idegződött szokásokkal van.
Szeretem Santanat. Igaz, csak egy pár dalát. Az ami mögötte van, az a latinos csindaratta, na azt kifejezetten utálom. Amikor pereg, ropog cincog mindenféle ütős, ilyen Rio féle karneválista hangulatra emlékeztet engem, ami az én Bachos, egzaktra törekedő lelkem nem tud rezonálni. Próbálom Santana Európáját midiben megérteni, és nagyon nehezen megy. Nem vagyok zenész, de azt amit midiben eddig úgymond kidolgoztam, megértettem. Nincs is baj nálam az egyszerű nótákkal. Esetleg addig van egy kis töprengés, amíg megértem a szerkezetet és a dallam vonalát. Például a Woman in love-ban, ezzel a Barbrával, két helyen a verset megtoldották egy egy ütemmel. Elég volt hozzá, hogy emiatt szét kellett szedjem a dalt, hogy megértsem, mitől nem folyékony a dal. Olyan ez, mintha egy fát valamiért hosszabbra hagynék valahol. Kevesen értenék, hogy miért is. Azt értem, hogy ebben a dalban ez a plusz kellett, de egyértelműen pluszba kell tenni, ahhoz, hogy egyben legyen. Egy kicsit nézegettem, hogyan lehetne kiiktatni, avagy a dalt visszavinni a szokásos kereteibe, de rájöttem, hogy vissza kéne bontani a Világ eredetéig a dolgokat. Nincs rá idő. Megtanulom így, hogy ott azoknál a résznél kiáll két decka.
Első körben a Santana Európája egyszerűnek tűnik, tésztaszelet, gondoltam. De nem az.
Nagyon szépek a motívumok, nem hiába örökzöld sláger, de annyira latin a gitárjáték, hogy borzalmas. Valószínű nemzeti vérmérsékletből fakad a néha tiszta, érthető gondolat, érzelem, a hirtelenkedő, kapkodó, durva kötő elemekkel. Miután már száznyócaccor meghallgattam, egyszerűen nem értem, mikor, honnan vesz ki egy egy ütemet, illetve ad hozzá egyet. Ami megtévesztő, hogy a basszus és orgona hajszál precizitással követi a világ rendjét, viszont a gitározás olyan, mintha most találná ki a dolgokat, avagy valamikor kitalálta és ezt azóta hangról hangra betanulta, újrajátssza. Szerintem a Santana Európáját meg kell tanulni kívülről. Noha nagyon szépek a motívumok, nincsenek rendbe rakva. De lehet ez a latin gondolkodás.
Még dolgozom rajta egy keveset, ha úgy érzem, hogy megszencségtelenítem, legfeljebb majd nem teszem fel az albumba. De át szeretném rendezni a dolgokat. Megpróbálom, na.

Azt tudni érdemes rólam, hogy a szimfonikus zenétől elalszom. Azok a vonósok rám altató hatással vannak. Ilyen vagyok, bunkó. Viszont James Last feldolgozásai beloptak életembe némi klasszikus hangszer iránti érdeklődést is. Valahogy úgy tudta hangszerelni a klasszikusokat, hogy élénkebb lett tőle a dal. Nem a nyomdokaiban lépek, erről szó sincs, azon a szinten vagyok, hogy senkinek a nyomdokait nem vehetem még célba sem, de azon vettem észre magam, hogy a midis keveréseimbe ugyancsak belopok klasszikus hangszert is, illetve hangszerelést is. Az egyik James Last feldolgozását én is, inkább le dolgoztam, mint fel, négy, öt hangszerre írtam át a dalt, noha ebben az esetben írásról sem beszélhetek.
Magyarán összecsavaroztam pár deckát és büszkélkedek vele, mint a bankár az első rusztikus székével, amit ő csavarozott össze. Úgy tekintek rá, mint amikor valaki összeszerel egy ikeás bútort és jól érzi magát, hogy képes volt rá.

Az öregedés szánalmas napjai.