Véletlenszerűen
levettem egy könyvet a polcról, amint hónapokkal ezelőtt levettem
Mollináry Gizella könyvét. Szeretek (általam) ismeretlen íróktól
olvasni. Legtöbbször kellemesen csalódok. Most Vámosi Miklós
egyik könyve került kezembe. Pár oldal után letettem. Nagyon
Szilvási íze van stílusának. Emlékszem tinikoromban Szilvási
őrület volt, illett minimum három könyvet olvasni tőle. Hát
olvastam, és rém bunkónak éreztem magam, hogy nem tud lenyűgözni.
Most Vámos Miklós Félnóta könyvéből ugyanezt érzem, de nem
hinném, hogy feltétlenül bunkóságomból eredően, hanem
egyszerűen azért, mert nem szeretem a hangját. Valahonnan olyan
kétméterhúsz magasságból szól le hozzám, úgy érzem.
Mollináry Gizella regényei fix a szív magasságából szólnak és
most elgondolva, nem is törődött azzal, hogy ki sértődik, ki
nem, ő egyszerűen annak írt, aki képes rezonálni rá. Nem érzem
azt, hogy széles körben akart imponálni. Lehet csak én érzek
így, de pont emiatt, hogy így érzek, érzem, nehezen, de találok
valamit ami le tud kötni. Mert egyébként, és lehet sokak
megrökönyödésére, legtöbb hatalmas magyar klasszikus untat.
Persze,
nem vagyok abban az értelemben értelmi ember, akit érdekelne
bármilyen szinten a történelem (időérzéktelen), a társadalmi
rétegződés (Krisztusban liberális szocialista) vagy a nemzeti
tisztaság (Földhözragadt), de annál inkább az emberi érzések,
kapcsolatok érdekelnek, ezért értelmem ebben az irányban
keresgél.
Magyar
klasszikusaink nem kétlem, a szakma hatalmasai. De pontosan ez az
atyáskodóságuk zavar engem, túlzottan elméleti, idealizált
világba akarnak vinni, holott engem a Pillangó stílusú
életregények érdekelnek, mert úgy érzem azok adnak valamit.
Percig
sem tagadom, hogy pickos pruli vagyok, ki nem értékeli nemzete
értékeit.
Sokan
úgy vélik álmodozó vagyok, holott nap mint nap konkrétizálódnak
dolgok körülöttem. Én nem csak álmodozó vagyok, hanem olyan,
aki álmait meg is akarja valósítani. Ez meg nem egyeztethető a
csak álmodni képes, de cselekedni nem társadalmunkkal, ezért
irritáló. Mint a többszörös olimpia úszóbajnokkal, aki egyszer
feladta és azóta közellenség.
A
profi írók inkább csak álmodoznak és álmodtatnak. Gizella
regényeivel pont szívbe találja az embert, ezért nem tudta
befogadni tárt karokkal a brancs.
Az
ember életútját, munkáját az ilyen felismerések, találkozások
zökkentik ki holtpontjukból, mint az én esetem Gizellával. Én
ilyen értelemben kutakodom irodalom, történelem vagy nemzeti
kérdésben, ami képes a holtpontomból kimozdítani, elérhetővé,
élvezhetővé tenni a mindent, nemcsak fogcsikorgatva elszenvedni.
Engem
nem lehet sokáig terrorizálni az “itt élned halnod kell,
magyar...” szlogenekkel, viszont hiszem, hogy széppé, kellemessé
lehet tenni az életet magyarul is, anélkül, hogy ettől
feltétlenül bedilizzek.
Gizella
regényében felhozta, hogy igen, ő idegen, nem magyar, horvát
anyja, makedon apja keveréke, de magyarul érez, és amíg nagy
magyarok külföldi írókért rajonganak, ő él hal Petőfiért.
Regényeiben nem titkolja antiszemitizmusát, de azt is leírja, hogy
mitől lett az, hogy a körülmények vitték rá, de tisztán látja,
hogy a magyar nem teljesen ártatlan a dologban, mert amíg a magyar
balfaszkodik, addig mások hasznot húznak belőle. És nagyon úgy
fest, hogy a magyarnak ez a lételeme, hogy örökké szomorkodjon és
ebből az állapotból egy fatalista, önpusztító, sorstól megvert
világnézetben éljen. Dukál neki, hogy mindig urak verjék. Idegen
harcokat vívnak örökké, holott a legelvetemültebb korruptabb
sajátjai viszik az őrületbe.
Gizellában
az is irritáló hatású volt, hogy a zsidók legtöbbje művelt
volt, a saját élete meg nem úgy alakult, hogy művelhesse magát,
fiatalon szembe kellett nézzen a nyomorral, míg a zsidó lányok
kiöltözve zongora leckéket vettek és irodalmi estékre jártak.
Szerintem az is irritálta Gizellát, hogy sajátjai szánalmasan
kispolgáriak voltak, hogy amikor lehetőségük is lett volna
kitörni a nyomorból, nem tették mert nem volt meg hozzá a
megfelelő értelmük, mindent hamar feléltek, felzabáltak, sőt,
mintha egy bolond hajsza lett volna, hogy minél hamarább
visszazülleni a fűtetlen, nyomorgós állapotba. Míg a zsidó
megvett még egy kiürült, lerobbant sarki butikot. Ebben a két
végletben lavírozott, az egyik réteg kiutálta, a másik nem
fogadta be.
Csak
remélhetem, hogy majd aztán megkapta boldogulását, hisz elég
szép kort ért meg.
Na,
de Gizellából kiindulva nem is érzem akkora marhaságnak az én
gondolataimat, mint eddig éreztem. Ide akarok kilyukadni.
Ugyanúgy,
ahogy a pickos proli előtt még sok alkotó ismeretlen, úgy sok
szürkeségben sínylődőnek is van mondanivalója, ami ugyanúgy
lehet másoknak mérföldkő, mint nekem Gizella.
Percig
sem kétlem, hogy meglátásaim széles körben érvényesek,
hasznosak lennének, de volt már olyan esetem, amikor valakinek én
voltam a megoldás. Ha nem is látták be, vagy nem is értékelték,
tény volt.
Szóval
ez a Vámos Miklós nem nyerte meg szívemet. Ez a szilvásis
megszólalás nekem nem mond semmit. Nézhetek más könyv után.