Pistiék
szökése a képletből..
Szürreális
szökés az irreális világból a realitásba.
Mint
gondoltam, Pistikéék nem oldották meg a feladatot. Láttam amint
Pisti odaadta a kinyomtatott feladatot Daninak, aki valószínűleg
valami elegáns mozdulattal majd a kukába lendítette. Még előbb,
amikor Pistinek odaadtam a feladat lapot a félnapi bérével együtt,
elolvasta az első sort, hogy “tegyük fel Pistike...” és máris
rámondta, hogy ó ezek neki túl magasak. Nem neki valók. “Nem az
én világom”, hallom vissza megvilágosultaktól sokszor.
A
dologban valójában én sem hittem, hogy a feladat során esetleg
Pistike elgondolkodik a számok felett. Szürreális lenne, ha
Pistike elgondolkodott volna. Irreális, mert a realitás más.
De
azóta is forog a fejemben, hogy vajon az ember miért nem számol
utána dolgoknak?
Mikor
mondtam Csabinak, hogy ő is csak hajt reggeltől estig, azt felelte,
mit csinálhatna mást? Éppen ez az, mondtam neki, és mivel
megállapítottuk, hogy minden pénz kérdése, kérdeztem, te Csabi,
ha volna egy millió euród, mihez kezdenél? Erre ő azt mondta,
hogy venne egy garzont, meg egy állványt és nekiállna magán úton
épületeket hőszigetelni. És a többivel, kérdeztem, mit
csinálnál? Vágott egy pofát, két szivarfüst között, és
tisztán látszott őszinte dilemmáján, hogy nem éri fel sem
ésszel, sem számmal, mit jelent egy millió euró. Persze, ez csak
egy szürreális gyakorlat volt. Mindketten hamar visszapottyantunk a
realitásba. Vár a sok gecimunka. (gecimunka értsd: rengeteg
alulfizetett munka).
Megvilágosodásom
a Pistike szökési képletének szürreális mivoltára nagyjából
az utolsó ágy összeszerelése környékén történt, a
huszonötödik emeletes ágy után, miután helyre billentem a
fáradság okozta rosszul létből. Elkapott egy rosszul lét, a
négy hónapos stressz, a rengeteg kényszermunka, hiába a lélek
vergődik és szeretne mint inkább akar, a test szégyen ide meg
oda, de nagyon nem akart tovább menni. Pár korty szénsavas víz és
két perc pihenő újra összedobott és ettől vígabb lettem és
hirtelen megvilágosodtam.
El
is mondtam szürrealista beszédemet a fiúknak, kik reálisan
irreálisnak vehettek, enyhén ilyedt tekintetükből olvasva.
Fiúk,
- kezdtem ünnepélyes beszédemet- mi át voltunk verve és
folyamatosan át vagyunk verve. Hogy ez a világ a matematikai
képletekre és nyelvtani helyesírás asztrofizikai törvényeire
épül, holott nekünk a valóságban teljesen más dolgokkal kell
szembesüljünk nap mint nap. És erre nem készít fel senki!
Például, hogy szemrebbenés nélkül tudjunk háromszázat kérni
százötven helyett! Nem tudjuk mire jó a pénz, azt hogy lehet
megkeresni és nem tudjuk kiszámolni a havi szükségleteinket. Nem
tanít meg minket senki arra, hogy miként fedezzük fel a saját útjainkat, azt hazudják nekünk, hogy a világ a végtelen
lehetőségek tárháza, holott egyértelmű, hogy mindegyikünk
sorsa a kezeinkbe, vérünkbe íródott, de azt felfedezni
eltitkolják előlünk. Miért? Mert tanítóink mind elméleti
emberek, akiket elméleti intézmények tenyésztettek ki, olyan ez,
mint a burján virág magjából csak burján kel ki. Ezek az
emberek, akik “az Állam” burkában élnek, és akik az állam
burkát hivatottak éltetni, könyvelni, fenntartani, másokkal
tévedhetetlenségét elhitetni, annyira, hogy ha nem ütöd meg a jó
tanuló mércéjét, te vagy a selejt, a társadalmi salak, a
bedarált hús a közfasirtban. (idáig a szónoklatom summája, a
sípolandó szövegrészeket, a mennyiség rovására öncenzúráztam)
Gondolatban
persze tovább fejtegettem a dolgokat, és mélyen a szívemben
megértettem a Pistikéék teljes nemtörődömségét az általam
feladott egyszerű szöveges példám iránt, hisz nekik az egész
sztori, ez a szigerettázás (egyelőre), csak egy szürrealista
szökés az irreálisból, azaz az állami, irreális világot
leképező rendszerből a realitásba. A realitásba, amit megvet az
államközpontú értelmiség, mely realitásnak nincsenek
értelmiségi képviselőik.
Közben
sündörögtek körülöttünk a gyermekek, rohangásztak,
ordítoztak, nevelők is, egy eléggé lepukkant dizájnú anyuka 3-4
éves kislányát hozta az intézetbe és otthagyási feltételeit
beszélték a nevelővel. A kislány nyugtalanul izgett-mozgott,
láttam rajta, hogy nem egészen érti mi történik, de sejti és
tiltakozik. Egyelőre csak nyugtalansággal. Elképzeltem, amint
eltelnek az első napok, éjszakák, a cserbenhagyás érzelme, a
lemondás, az árulás. Nem kívánom egyik gyermeknek sem. És
rohadjon meg minden olyan szülő aki ilyesmire képes! Igaz, hogy
talán jobb a gyermeknek, ha nem ilyen szülők nevelik. De milyen
szívtelenség!
S
akkor nagy nehezen felnőnek ezek a gyerekek és teljes
belenyugvással könyveljük el, hogy külföldön boldogulnak. Sőt,
mondom, azt tapasztalom, hogy generációm kortársai korszellemet
alkotva külföldre buzdítanak minden fiatalt. Ugyanakkor
párhuzamosan ugyanez a réteg Sorosozik, migránsozik. Kimegy bazmeg
mosogatni, segget nyalni pár fontért, itthonról mindenkit kiküld
bazmeg, menjetek itt bajnak vagytok, de közben sorosozik és
migránsozik bazmeg. És ha odaszólok neki, hogy egyezteti a kettőt,
azzal fizet ki, hogy geci baloldali, neoliberális buzi vagyok.
Sorosozik,
migránsozik, de röhej, hogy a magyar és román, nem számít, a
Despacito hisztérikus erejével műveli primitívizmusát, és
ugyanakkor egymásnak esnek, ha a miccset egyik románul kérdi és
magyarul adja a másik, vagy fordítva. NWO-ról fecseg a marhája,
összeesküvés tervekkel kápráztatja el a majmokat, de nem veszi
észre, hogy pont ő az aki kifundálja és műveli azokat. Nem kell
a malomnak egyéb mint víz, hogy forogjon.
Pistikében
van némi lángja az ösztönnek, érzi, hogy a dolgok nem kóserek,
de a realitásba menekülés leviszi az alsó rétegekbe, ahol tombol
a mosdatlan nudizmus, a féktelen, oktalan duhajkodás. Onnan szívja
a számára életképes mintákat. Érzi, hogy nincs ez jól, de
valószínű azt hiszi, rajta nem fog majd a szivar, az alkohol és a
niggerség szelleme (kizárólag karikatúra értelemben), ahogy én
viccelődve szoktam mondani.
(a
mintiai asztalos szóértelmezésében a “nigger”, illetve a
“feka” munka az ami hordás, mennyiségi csiszolás, festés, sok
cselekvés kevés értelem, utalva ezzel a rabszolga munka jellegre,
egyben ironikusan tiltakozva ezen emberi státus ellen, pontosan az
elitkedő, államot fenntartó 'értelmiségi' koncepcióval szemben,
mely egyértelműen különbséget tesz a fehérség illetve fekaság
között -ezen részletezése most felesleges annak aki úgysem
akarja érteni-, … és az “iroda” munka, ami fehér, könnyű
munka, amit ülve is el lehet végezni. Továbbá a mintiai asztalos
szellemben a feka munkának nagyobb értéke van mint az irodainak,
ergo a feka munka az férfiaknak, kemény embereknek való, az irodai
az elpuhult, lusta embernek, értéktelen. Viszont az idő teltével
az ember öregszik, veszti erejét és fekaságából is veszít,
éppen ezért isten őrizzen attól, hogy az öregség fekaságban
érjen, mert megvert az isten. Valahogy le kell tudni irodásodni,
azaz megöregedni. Tehát ne kapjon az öregedés a fekaságban...)
Pistiék
feladata megoldásai:
1.)
38.087 eurót tudott volna megtakarítani.
2.)
2.190 napot dolgozott hiába Pistike az elmúlt 30 évben, azaz
kivehetett volna egy 8,5 éves fizetett szabadságot.
3.)
35 alkalommal mehetett volna családjával a román tengerpartra,
egyenként 7 napos, all inclusive szolgáltatással. (szálloda,
reggeli, ebéd, vacsora önkiszolgáló módon, tenger parton ernyő,
nyugágy, kávé, sör, üdítő ingyenesen biztosítva)
4
és 5 kérdésre nincs logikus válasz... mert elfújta a szél... a füsttel együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése